Malkin az NHL legjobb orosz előkészítője

   

A Pittsburgh centere Szergej Fjodorov csúcsát adta át a múltnak. A balszélsők között Jonathan Huberdeau az egy idényben elért gólpasszok számában állított fel új rekordot. Elsőként a Colorado szerzett 100 pontot.

Az aktuális Original Six-összecsapást a Toronto nyerte 6-4-re Bostonban. Az eredmény nem tükrözi a Maple Leafs fölényét, hiszen a kanadai gárda a Bruins egyenlítő találata után zsinórban öt gólt lőtt, és a második harmad végére már 6-1-re is vezetett, így az is belefért, hogy ezután kiengedjen. A Torontóban Morgan Rielly, Auston Matthews és Mitch Marner is egy-egy góllal és gólpasszal zárta az összecsapást.

A Tampa Bay háromszor is hátrányba került a Carolinával szemben, ennek ellenére a hosszabbításban nyerni tudott a Metropolitan-csoport éllovasa ellen. A bajnokcsapat sorrendben Alex Killorn, Victor Hedman és Brayden Point találatával egalizált, a hirtelen halálban pedig az így összesen három pontot szerző Steven Stamkos emberelőnyös góljával a plusz pontot is behúzta. A létszámfölényes szituációk döntőek voltak a mérkőzésen, ugyanis a vendégek kettőből egyet sem használtak ki, a hazaiak viszont négyből hármat is gólra váltottak.

A Metro-divízió második helyén álló Pittsburgh a harmadik New York Rangerst fogadta, és mivel a vendégek győzelemmel távoztak a PPG Paints Arenából, a két csapat helyet cserélt a táblázaton. A Penguins két gólja keretbe foglalta a Rangers három találatát, így a vendégek nemcsak 3-2-re győztek, de öt nap alatt másodszor verték meg Crosbyékat. A New York győztes gólját Chris Kreider lőtte emberelőnyben, 23 létszámfölényben szerzett találattal vezeti is a liga táblázatát. Jevgenyij Malkin a 697. gólpasszát osztotta ki, ezzel az NHL történetének legeredményesebb orosz előkészítője lett Szergej Fjodorovot megelőzve.

A Florida magának tette nehézzé a Montreal elleni összecsapást, de végül 7-4-re győzött a rekordbajnok ellen. A Panthers a második harmadban már 4-1-re is vezetett, ám a játékrész végén jött egy rövidzárlat a délkeleti gárdánál, aminek köszönhetően három és fél perc alatt leadta az előnyét. A második szünetben rendezte a sorait a Florida és 3-0-ra nyerve az etapot végül behúzta a mérkőzést. A Panthersben Ryan Lomberg, Sam Bennett és Jonathan Huberdeau is három pontot szerzett, ám az utóbbi játékost külön is ki kell emelni. Huberdeau a 400. gólpasszát adta és a hetvenediket a szezonban, és utóbbival új NHL-rekordot állított fel a balszélsők között, megdöntve Kevin Stevens csúcsát.

huberdeau 400

A Nashville gond nélkül győzött az Ottawa ellen, és a St. Louist megelőzve feljött a Central-csoport harmadik helyére. A Senators még megszerezte a vezetést a Bridgestone Arenában az ötödik percben, de ezután a Michael McCarron, Mattias Ekholm, Juuse Saros trió vezetésével a Predators magabiztosan győzött 4-1-re. A csatár duplázott, a bekk három gólpasszt adott, a finn hálóőr pedig 36 lövést védett.

A Central-divízió másik topcsapata, a Minnesota is 4-1-re győzött, mégpedig a Philadelphia ellen, amivel egymás után a hetedik győzelmét szerezte. A Wild ezúttal a 32 lövést hárító Marc-André Fleuryre és a csapatjátékra épített: 10 különböző játékosa is pontot szerzett és mindegyik gólját más-más játékos ütötte. A Flyers vereségével eldőlt, hogy narancsmezesek az utóbbi négy évből harmadszor maradnak le a rájátszásról.

A New York Islanders 4-3-ra győzött Columbusban, és két vereség után gyűjtött ismét pontokat. Az Isles az első és a második harmad fordulóján alapozta meg a sikerét, amikor zsinórban négy gólt ütött és 4-1-re módosította az állást. A Blue Jackets a háromgólos hátrányban nagyon hosszú hajrát nyitott, de ez csak arra volt elég, hogy a mérkőzés végére minimalizálja a különbséget. Az Islesben Szemjon Varlamov 42 lövést fogott, Brock Nelson pedig négy meccsre nyújtotta a gólszerző sorozatát.

Csúcsrangadót rendeztek a Scotiabank Saddledome-ban, ahol a Pacific élén álló Calgary fogadta a Centralt vezető Coloradót. A mérkőzés derekán volt egy gyors gólváltás a felek között: Tyler Toffoli emberelőnyös góljára Valerij Nyicsuskin válaszolt szintén fórból. A befejező húsz percre már csak egy találat maradt, ezt ugyanúgy az orosz csatár ütötte létszámfölényes szituációban, amivel beállította a 2-1-es végeredményt. A duplázó szélső mellett a 44 lövést hárító Darcy Kuemper tette a legtöbbet az Avs diadaláért. A sikerrel a Colorado lett idén az első csapat, amely elérte a 100 pontos határt.

Egymás után a 10. vereségét szenvedte el az Anaheim, amely két mérkőzésre került attól, hogy beállítsa a negatív franchise-rekordot. A hazai jégen játszó Ducksnak esélye volt arra, hogy véget vessen a sorozatnak, mert a harmadik harmad közepén még vezetett a Dallas ellen. A Stars azonban Roope Hintz és Jacob Peterson találataival négy perc alatt fordítani tudott és 3-2-re győzött a Honda Centerben. A Dallas a győzelemmel feljött a még rájátszást jelentő nyolcadik helyre megelőzve a Vegast, ráadásul három mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint ellenfele.

NHL, 2022. március 29.:

Boston?Toronto 4-6
G: Pastrnak, DeBrusk, Lazar, Hall ill. Blackwell, Rielly, Kerfoot, Marner, Matthews, Kampf

Tampa Bay?Carolina 4-3 h.
G: Killorn, Hedman, Point, Stamkos ill. Niederreiter, Jarvis, Aho

Florida?Montreal 7-4
G: Lomberg (2), Huberdeau (2), Bennett, Marchment, Barkov ill. Wideman, Edmundson, Dauphin, Dvorak

Pittsburgh?NY Rangers 2-3
G: Boyle, Coyle ill. Vatrano, Schneider, Kreider

Columbus?NY Islanders 3-4
G: Gavrikov (2), Bjorkstrand ill. Nelson, Bailey, Beauvillier, Parise

Nashville?Ottawa 4-1
G: McCarron (2), Jeannot, Duchene ill. Tkachuk

Minnesota?Philadelphia 4-1
G: Dumba, Kaprizov, Greenway, Fiala ill. Frost

Calgary?Colorado 1-2
G: Toffoli ill. Nyicsuskin (2)

Anaheim?Dallas 2-3
G: Grant, Terry ill. Faksa, Hintz, Peterson

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum