A Minnesota nyugdíjazta Mikko Koivu számát

 

A Wild történetében a 9-es az első, amely felkerült az Xcel Energy Center mennyezetére.

Az 1982-es születésű Mikko Koivura a Minnesota csapott le a 2001-es draft összesített hatodik helyén. A 19 éves játékos ekkor még nem volt kész az NHL-re, visszatért a hazájába, ahol még 3 évig erősödött. A 2004/05-ös szezonban tette át a székhelyét a tengerentúlra, de mivel ez a szezon éppen elmaradt az NHL-ben, így az egész idényt az Wild farmcsapatában, az AHL-es Houston Aerosban töltötte. A legjobbak között a 2005. november 5-én mutatkozott be a San José ellen és egy nappal később az Anaheim otthonában meg is szerezte első gólját és pontját. Újoncévében végül 64 mérkőzésen kapott lehetőséget, 6 gólt és összesen 21 pontot szerzett. Egy évvel később óriásit lépett előre: 54 ponttal zárt, de ami igazán a társai fölé emelte, az a fantasztikus vezéri képessége volt, amit már ekkor is megvillantott. A harmadik szezonjában már “A” felvarróval a mezén léphetett jégre, az ötödik idényét pedig már úgy kezdte, hogy ő lett a csapat állandó kapitánya, addig ugyanis a Minnesotának egyszer sem volt állandó vezére. A játékosok vetésforgóban látták el a tisztséget, így fordulhatott elő, hogy a franchise történetének az első 8 évében közel két tucat hokis mezére került fel a “C” betű.

koivu 2

Koivu kilences mezén 11 évig, egészen 2020-ig ott maradt a felvarró, ami csak akkor került le róla, amikor 15 szezon után elhagyta a Minnesotát és szabadügynökként 2020-ban a Columbushoz igazolt. Egy évre írt alá a Jacketshez, ám nem érezte jól magát az új közegben, ezért mindösszesen hét mérkőzés, valamint egy-egy gól és gólpassz után elhagyta az ohiói gárdát és bejelentette a visszavonulását. A Minnesota történetében Marián Gáborík mellett az ő nevéhez fűződik a legtöbb franchise-rekord. A finn csatáré a legtöbb pont (709), előkészítés (504) és alapszakasz-mérkőzés (1028). Teljes pályafutása során 1035 mérkőzésen 206 gólt lőtt és 711 pontot szerzett, amihez a rájátszásban hozzátett még 28 egységet 59 találkozón. Koivu neve megkerülhetetlen volt a finn válogatottnál is. 2011-ben kapitányként vezette világbajnoki címig a nemzeti csapatát, ezen kívül pedig szerzett még 2-2 ezüstöt és bronzot a világbajnokságokon. Az olimpiákról aranya nincsen, de egy-egy második és harmadik helyet így is begyűjtött a válogatott vezéreként.

Koivu a Minnesota történetének első játékosa, akinek a mezét visszavonultatták és az NHL-es finnek között is mindössze az ötödik Teemu Selanne, Jere Lehtinen, Jari Kurri és Pekka Rinne után.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum