Az egyenlítésért küzd Debrecenben az UTE

   

A képlet egyszerű: ha a lila-fehéreknek összejön a vágyott idegenbeli siker, hetedik meccs dönt a párharcban, ha nem, úgy vége az idényüknek.

Kiélezett playoffmeccset tudott megnyerni az Újpest hosszabbításban szerdán a Megyeri úton, ezzel 3-2-re szépített a negyeddöntőben. A széria így tehát péntek este visszatér Debrecenbe, ahol nagy kérdés lesz, a csapatok visszakaphatnak-e valakit hiányzó kulcsembereik közül. Az ötödik összecsapáson újpesti oldalról Csergő, Robichaud és Benk mellett Rajna is hiányzott, ám a csapatkapitány Benk már akkor jelezte, ha lesz pénteki folytatás, szeretne készen állni az orvosi döntéstől függően. A DEAC sem volt könnyű helyzetben, hiszen Hári és Dalecky után Turcotte sem volt bevethető, mindennek a tetejébe a remeklő Berta Ákost arcon találta egy korong, mentővel kellett elvinni. A debreceni kapitány arcát és száját a kórházban össze kellett varrni, szeme bedagadt, szereplése nyilván erősen kérdéses a hatodik meccsen is. Az újpestiek hátvédje, Tanner Jago elmondta, már a széria előtt is tisztában voltak vele, ahhoz, hogy megnyerjék a párharcot, legalább egyszer idegenben is nyerniük kell, ez a helyzet most is áll, a szerdai sikerre építkezve így nem is lehet más a céljuk, mint az egyenlítés ? máskülönben véget ér a szezonjuk.

sz571kupt27hc4k7y20220309180915

fotó: Jani Martin/UTE

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum