UTE–DEAC 2-1

   

A foghíjas csapatok csatáját az újpestiek húzták be a túlóra elején, egy időkérés utáni előnyös figurából szerzett találattal.

Mindkét oldalon kulcsemberek hiányoztak, Újpesten Csergő, Robichaud és Benk mellett Rajna sem volt, a kapuban Márkus Levente kezdett, míg a debrecenieknél Dalecky után Turcotte is kidőlt. A nyitó harmad jelentős része nagyobb helyzetek nélkül telt el, mígnem másfél perccel a vége előtt Berta késleltetett kiállítása alatt a debreceni védelem elcsúszott, oldalról Németh Attila kapta üresen a korongot középen, a kapussal szemben ritka önzetlenül tette vissza inkább az alapvonal mögül üresen érkező Suternek, akinek így nem volt nehéz dolga üres kapura. A meccs feléhez közeledve aztán újabb komoly vérveszteség érte a DEAC-ot, szó szerint és átvitt értelemben is. Egy szerencsétlenül felpattanó korong éppen arcon találta Bertát, a playoffkvalifikációban és a rájátszás során is remeklő csapatkapitány (7 meccsen 6 gól és 3 gólpassz) után takarítani is kellett a jeget, végül szerencsére saját lábán tudta elhagyni a jeget. A 35. percben nélküle, vagy inkább érte is egyenlített csapata: Mazzag messziről megnézte magának a kaput, ijesztgetett kettőt, majd a védő mellett ellőtte, Márkus nem sokat láthatott belőle, akadálytalanul kötött ki a hálóban a korong. Az ezúttal végig kiegyenlített összecsapáson a kapusok főszerepet vállaltak, a rendes játékidő második felében már nem esett több találat. A ráadás elején viszont Gőz kiállítása nyomán emberelőnybe került az UTE, Virág Csaba időt kért, speciális sora pedig végre is hajtotta, amit felrajzolt a táblára: az előnyös figura végén Just kipattanójából Németh vitte be a döntő találatot. A foghíjas csapatok párharca így folytatódik, nagy kérdés, péntek estig melyik oldal kap vissza több hiányzót.

berta deac ute

fotók: Jani Martin/UTE

Feltűnő volt, hogy nem akarunk kikapni

   

Mestermérleg az UTE–DEAC után.

Virág Csaba vezetőedző, UTE: „Nem szoktam soha kertelni, meg szoktam mondani a frankót. Az első két harmadban ahogy játszottunk, az kritikán aluli volt. Nagyon feltűnő volt, hogy nem akarunk kikapni, de nekünk nyerni kell, és ez a két dolog nagyon sokban különbözik egymástól. Az első két harmadban nem volt meg bennünk az a győztes mentalitás, ami a harmadikban és a hosszabbításban már jelentkezett. Nem szoktam külön kiemelni játékosokat, de Márkus Levi komoly tartást adott nekünk hátul, illetve a fiatal junior srácok is nagyon jó teljesítményt nyújtottak, úgyhogy előttük le a kalappal. Nagyon kellett nekünk a győzelem, ez önbizalmat és erőt ad ahhoz, hogy behúzzuk a következőt. Köszönjük a buzdítást az újpesti szurkolóknak, kellett, hogy átsegítsenek minket a holtpontokon. Szeretnénk, ha vasárnap is tudnánk hazai pályán játszani – ehhez a péntekit be kell húznunk – és reméljük, hogy akkor még ennél is többen kijönnek.

György József vezetőedző, DEAC: „Ezúttal a párharc korábbi meccseivel ellentétben csak 20 percen át tudtunk komoly nyomást gyakorolni az ellenfélre, így azt kell mondjam, hogy megérdemelten nyert az Újpest, gratulálunk. Berta Ákos kiesését nyilvánvalóan megéreztük. Annyit tudunk róla, hogy a szeme nem sérült meg, pedig eléggé be volt dagadva. Összevarrták az arcát és a száját, ehhez képest jól van. A végeredmény miatt nincs dráma, tudtuk, hogy egy jó csapat ellen játszunk, talán ezt a meccset nem vettük elég komolyan. Ezt megbeszéljük, pénteken pedig folytatjuk tovább.”

Erste Liga, 547 néző. Játékvezetők: Soós, Soós, Mizsák, Balla.
Márkus: 97,7% (Monostori)
K
Hetényi: 95,3% (Gönczi)
Pokornyi, Stadel, Németh, Suter, Kiss Patrik
1
Gőz, Klimek, Spirko, Kulesov, Szmirnov
Kiss D., Jago, Kovács A., Coatta, Just
2
Kloz, Vokla, Karmajev, Novotny, Mazzag
Varga, Kiss Phil, Nemes, Kovács S., Balogh
3
Sándor F., Jakabfy, Sági, Berta, Molnár D.
Cseh, Lászlóffy, Zsigmond
4
Bogesic, Kozma, Almási
Virág Csaba, Baróti Zsolt
E
György József, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 18:28 UTE Suter Németh Kiss Patrik
1-1 34:26 DEB Mazzag Klimek Kozma
2-1 62:26 UTE PP Németh Just Jago
43 Kapura lövések száma 44
4 Kiállításpercek 4

Németh egy közeli góllal zárta le a hosszabbítást

   

Az UTE–DEAC videó-összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum