Hazai jégen visszavenné a vezetést a DEAC

 

A két magyarországi negyeddöntő közül az FTC?DVTK párharc 2-0-ról folytatódik Miskolcon, míg az UTE?DEAC 1-1-ről Debrecenben.

Kétnapi pihenő után időben hamarabb Debrecenben dobják be a meccskorongot szombaton: a kora délutáni mérkőzésen egyenlő állásról folytatódik a széria. A DEAC a negyeddöntő első meccsével együtt a pályaelőnyt is ellopta az újpestiektől kedd este, s bár a lila-fehéreknek másnap sikerült kiegyenlíteniük a szériát, a hajdúságiak félelmetes hazai mérlegét látva minden erejükre és koncentrációjukra szükségük lesz ellenfelük egyedi pályáján a harmadik és negyedik csörtén. György József együttese legutóbbi tíz otthoni bajnokijából mindössze kettőt veszített el ? közben verte egyebek mellett a Csíkszeredát, a Gyergyót és a Brassót is ?, bár az egyiket éppen az UTE ellen, amely még karácsony másnapján tudott túlórás sikerrel távozni a cívisvárosból. Az újpestiek számára intő jel lehet ugyanakkor az is, hogy egyes periódusokat leszámítva, a játék összképét nézve a DEAC mindkét Megyeri úti mérkőzésen dominálni tudott, jóval több kapura lövés mellett, Rajna Miklósra így várhatóan extra teher hárul majd a debreceni jégcsarnokban is (miként a másik oldalon válogatott kollégájára, Hetényi Zoltánra is főszerep vár szokás szerint).

A másik párharcban a Ferencváros két szoros, egygólos meccsen tudta csak legyűrni a mindkét meccsen szívósan küzdő DVTK-t, és semmi sem utal arra, hogy Miskolcon könnyebb dolguk lehet. Nem meglepő módon egyelőre mindkét csapatnál az első sorok viszik a prímet, az ő teljesítményük a folytatásban is döntő faktor lehet, miként az is, hogy melléjük melyik oldalon tudnak jobban felnőni a társak ? ebben egyelőre hajszállal a zöld-fehérek állnak jobban (alighanem a kereterősségekből fakadó különbségek okán is). A Jegesmedvéknek a két otthoni meccsből muszáj lenne legalább egyet fogniuk; kérdés, hogy az eddig a negyeddöntőben mutatott példás akarás a hazai pályával kiegészítve elég lehet-e a számszerűleg minimális különbség eltüntetéséhez.

deacute

fotó: Jani Martin/UTE

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum