Zsigmond Áron: Az akaraterőnk visz előre minket

 

Az UTE fiatalja góllal és jó játékkal jelentkezett a DEAC elleni második negyeddöntős meccsen, és azt mondja, tisztában van a csapat azzal, hogy csak tökéletes játékkal tud továbbmenni a párharcból.

A lila-fehérek 21 éves játékosa egyenlített egy nagyszerű lövéssel a Debrecen elleni szerdai mérkőzésen (ezzel a 4-2-es sikerrel egyenlített 1-1-re a párharcban az Újpest), jól időzítette tehát szezonbéli második gólját; a 28 alapszakasz mérkőzésen egyszer talált be. ?Éppen beugrottam a cserémre, amikor Csergő Hunor három ember között megszerezte a korongot, és Erik Robichaudnak passzolt. Azt hittem, sikerül kapura tennie, de a védő elütötte előle a korongot, ami szerencsésen hozzám pattant, én pedig gondolkodás nélkül rálőttem. A meccs előtt az öltözőben az edzők külön kérték tőlünk, hogy ha helyzetbe kerülünk, válasszuk a legegyszerűbb opciót, a lövést, mert abból csak jó dolgok sülhetnek ki. Ez járt a fejemben, amikor felkoriztam a pályára. Nagyszerű érzés volt playoff-mérkőzésen betalálni, és ilyen módon hozzájárulni a győzelemhez? ? emlékezett vissza a gólra Zsigmond Áron, aki egy Titánok elleni vesztes meccsen volt még eredményes korábban.

A harmadik újpesti gólból is kivette a részét, ugyanis Csergő lövésénél a lehető legjobb ütemben mozgott a jó irányba a kapu előtt, ha nem teszi, elakad benne a korong. ?A sorunknak minden összejött az első harmadban. Csergő Hunor legalább két embert kicselezett, majd ütemtelenül ellőtte. Nem tudom, hogyan kerültem olyan szabadon Hetényi elé, de nagyon jó szögben tudtam takarni a kilátását, és szerencsémre reflexből a lábamat is kiemeltem a korong útjából. Playoff-meccseken nincs idő gondolkozni, így a mozdulat sem volt teljesen tudatos. Az edzéseken sokszor gyakoroltunk hasonló szituációkat, valószínűleg ezért sikerült ilyen gyorsan reagálni.?

Az UTE játékosa jóval több szerepet kap ebben az idényben, mint egy éve, amikor még alapvetően az U21-es csapatban számítottak rá. ?Nehezen indult a szezonom, mert bár tavaly is játszottam már az Erste Ligában, főleg a juniorbajnokságban kaptam esélyt, ahol teljesen más volt a hoki, így fel kellett vennem a ritmust. Bár még nem tartom magamat komplett játékosnak és nagyon sok mindenben tudnék javulni, úgy érzem, hogy a szezon eleje óta fejlődtem és képes vagyok a csapat hasznára válni. Elégedett azonban csak akkor leszek, ha ezt az évet éremmel fejezzük be. Az újpesti közösség megérdemelné a sikert. A csapat egyébként nagyon megsínylette a vírushelyzetet, ahogyan sajnos én is. A szezon során többször is betegség miatt kellett kihagynom mérkőzéseket, edzéseket. Frusztráló volt, hogy ahogy felépültem, rövid időn belül újra ágynak estem, vagy csak tünetmentesen Covid-pozitív lettem. Ez így ment egész télen. Szerencsére a playoffnak én és a többiek is egészségesen tudtunk nekiugrani, és az alapszakaszban sem kellett feladnunk meccseket a hiányzók miatt.?

Elég jól megy az UTE-nek idén, Zsigmond Áron szerint ennek oka az önbizalom: ?Valóban nagyon jól megy idén a csapatnak, annak ellenére, hogy a szezon előtt sokan leírtak minket. A titkunk szerintem az akaraterőnkben van, ez pedig megmutatkozik a hosszabbítás után szerzett győzelmeink számában. Nem ismerünk elvesztett meccset, a szezon során többször is kétgólos hátrányból fordítottunk, olyan csapatok ellen is, mint az alapszakaszgyőztes Csíkszereda. Emellett természetesen sokat számít, hogy miénk a liga legjobb kapusteljesítménye is. Idén sokkal színvonalasabb a bajnokság, mint a korábbi években. Egy mérkőzésre sem készülhettünk úgy, hogy egyszerű lesz. Sőt, idén a Titánok ellen jobban megszenvedtünk, mint a listavezető ellen. Ehhez fiatalként nehéz hozzászokni, de azért izgalmas is, hogy mennyire apró különbség van a csapatok játékereje között.?

zsigmond_ute

fotó: Jani Martin/UTE

Nyilván sokkal könnyebb úgy boldogulni az öltözőben, ha sokakkal régi már a kapcsolat. ?Kicsit kilógok a sorból, mert én vagyok az egyetlen, akinek ez az első teljes Erste Liga szezonja. A többiek már túl vannak a beavatáson. Gyerekkorom óta ismerem ezeket a srácokat, Pokornyi Dáviddal, Márkus Leventével és Kovács Sebestyénnel szinte azóta együtt játszunk, hogy először korcsolyát húztunk a lábunkra. Velük érthetően nagyon jó a kapcsolatom, de a légiósok is nagyszerű emberek. Úgy érzem, most a kiválasztásuknál nemcsak a hokitudás volt a szempont, hanem az is, mennyire csapatemberek és mennyire nyitottak a másik társaságára. Gyakran ellátnak tanácsokkal, de mindennapi dolgokról is lehet velük beszélni.?

Áron szerint (is) nagyon erős csapat a DEAC, amely nem véletlenül nyerte meg a Magyar Kupát, így tökéletesen kell játszania az UTE-nek az elődöntőbe jutás érdekében, és ezzel tisztában is vannak az öltözőben. Az öltöző mellett egy másik terepen is bizonyít az UTE fiatalja: ?Harmadéves hallgató vagyok a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodási és menedzsment szakán. Néhány tárgy és egy szakdoga választ el a diplomától. Ha jól fel tudom venni az óráimat, még a pihenésre is marad időm. A tanulás és a sport összeegyeztethetőségét nemcsak az én példám bizonyítja. A csapatban van, aki hamarosan jogi diplomát szerez, de többekből lesz diplomás edző is például.?

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum