SC Csíkszereda–MAC HKB Újbuda 5-4

   

A fordulatos összecsapáson két góllal is vezettek a nagyot küzdő újbudaiak, végül az első meccshez hasonlóan ismét csak a záró harmad hozott döntést.

Jóval agilisabban kezdett az ezúttal tisztán székely első sorral felálló bajnokcsapat, mint egy nappal korábban, fölénye egyértelműen érzékelhető volt egyenlő létszámnál is, ám ezzel együtt sem nyomasztó. Plusz egy emberrel a jégen viszont már igen: a nyitó harmad felénél került először emberelőnybe a Sportklub, s ezt egyből ki is használta. A bivalyerős csíki speciális sor letáborozott Bálizs kapuja elé, és bár Kuljas előbb még a vasra vágta a korongot, az egyik MAC-védő felszabadításának tulajdon csapattársa állta útját, takarítás helyett így egy tankönyvi hazai négyszögelés következett, melynek végén Részegh volt eredményes. A vezető találat azonban érdekes módon nem a vendégeket, inkább a hazaiakat zavarta meg, így alig másfél percig élt az előny. A gólt követő támadásnál Schlekmann nagy helyzeténél Adorján még kapujából kivetődve bravúrral menteni tudott, ám a 14. percben a MAC második sora benntartotta a korongot a hazai harmadban, majd szépen játszották át tisztára a másik oldalra, a frissen érkező Kreisz pedig megtalálta a helyet a rövid oldalon. Ezt követően is az újbudaiak maradtak lendületben, és rögtön a szünet után fordítottak. Saját harmadukból indult az akció, a támadózónában a fellépő Macaulay szépen kivárt és két ember között adta a jó ütemben érkező Dansereau-nak, aki kilőtte a hosszút – a széria során először vezetett a MAC. A szeredaiak dekoncentráltnak tűntek, szokatlan hibáik után sorra jöttek a vendéghelyzetek. A MAC vezető gólja után hamarjában Izacky ziccerét kellett fognia Adorjánnak, a 24. minutumban viszont már kettővel mentek a budapestiek: Pápától ketten sem tudták elvenni a korongot a kapu mögött, kitette Galohának, ő meg az érkező Garátnak, aki lendületből óriási kapásgólt ragasztott. Nem egészen egy perccel később kettőből második előnyét is értékesítette a Csíkszereda, a túl sok emberért megítélt fórt Szkacskov verte be. Öt perccel a második szünet előtt aztán a másik veterán orosz, Kuljas is villant, betörése után első szándékból még leblokkolták, másodikból azonban már kilőtte a lyukat Bálizs lábai között és egalizált. A fordulatos mérkőzés így végül megint a záró játékrészben dőlt el. A 46. percben a hazai harmadban Tóth Gergely ütője alatt csúszott el egy korong, a létszámfölényes kontrát Lapenkov egyedül akarta befejezni, végül kipattanóját Becze tette be éles szögből. Az 52. percben aztán Péter Balázs Lapenkov zseniális centerezéséből két nap alatt második gólját szerezte a szériában. A végén egy vendégfórban még ismét minimálisra csökkent a különbség – a ponterős brit bekk, O’Connor ezúttal saját kapujába passzolt –, de az újabb egyenlítés a komoly újbudai erőfeszítések és helyzetek ellenére sem jött már össze. A hősiesen küzdő MAC a második meccsen még jobban megnehezítette a bajnok dolgát, ez végül egy szoros vereségre volt elég, az alapszakaszgyőztes erdélyiek így ha a vártnál nehezebben is, de érvényesítették a papírformát, s 2-0-s előnnyel utazhatnak Budapestre a negyeddöntő soron következő két mérkőzésére.

sccmac

fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda

A végén a tapasztalat és a rutin hiányzott

 

Mestermérleg a Csíkszereda–MAC HKB meccsről.

Rico Rossi vezetőedző, SC Csíkszereda: „Nagyon jól álltunk bele a találkozóba, aztán a második harmadban három-négy perc alatt kaptunk két gólt is. Innen aztán karaktert mutatott a csapat, beletette a szívét, hogy visszajöjjünk 1-3-ról, sorozatban pedig sikerült lőnünk négyet, és ezzel nyertünk. Nagyszerű látni, hogy az emberek visszajönnek a csarnokba, remélhetőleg a közeljövőben már teljes ház előtt is játszhatunk. Előbb megéljük ennek az győzelemnek az örömét, két nehéz mérkőzésen vagyunk túl, de Magyarországon is hasonlókra számítok.”

Kangyal Balázs vezetőedző, MAC HKB Újbuda: „Az ellenfél sokkal koncentráltabb volt az kezdésnél, az első tíz percet csak túléltük, főleg a kapusunknak köszönhetően. Aztán elkezdtünk dolgoztunk és ez eredményessé tett minket, a végén pedig a tapasztalat és a rutin hiányzott. Sokkal jobban kell irányítanod, ha két góllal vezetsz. Az öltözőben is azt mondtam, hogy ha egy lépés hiányzik, akkor azt meg kell tenni, akárki is van ellened.”

Erste Liga, 950 néző. Játékvezetők: Gergely, Gergely, Bandi, Crisan.
Adorján: 81,8% (Szamankov)
K
Bálizs: 89,4% (Farkas R.)
Láday, Gecse, Rokaly Sz., Péter B., Részegh
1
Pozsgai, Garát, Dansereau, Galoha, Schlekmann
Milam, O'Connor, Sofron, Stach, Szkacskov
2
Macaulay, Tóth G., Ritter, Molnár, Djumic
Kubát, Kuljas, Becze, Taratuhin, Lapenkov
3
Dóczi, Csollák, Kreisz, Izacky, Tóth R.
Salló, Farkas T., Reisz, Fodor, Rokaly N.
4
Varga, Stevens, Klíma, Pápa
Rossi Enrico, Hozó Levente
E
Kangyal Balázs, Marton Tibor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 12:04 SCC PP Részegh Becze Kuljas
1-1 13:41 BJA Kreisz Ritter Macaulay
1-2 21:06 BJA Dansereau Macaulay Tóth G.
1-3 23:41 BJA Garát Galoha Pápa
2-3 24:31 SCC PP Láday Szkacskov Stach
3-3 35:26 SCC Kuljas Adorján
4-3 45:26 SCC Becze Lapenkov
5-3 51:40 SCC Péter B. Lapenkov Kubát
5-4 57:00 BJA PP Garát Schlekmann Galoha
47 Kapura lövések száma 22
8 Kiállításpercek 14

Becze éles szögből lőtte be

 

A Sportklub–MAC HKB 9 gólja videón

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum