A DEAC kisöpörheti a Titánokat

 

Ha a debreceniek győznek Székesfehérváron, 3-0-s összesítéssel bejutnak az Erste Liga negyeddöntőjébe.

Csütörtökön folytatódik az Erste Liga playoff-kvalifikációja. A korábbi mérkőzést az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban rendezik 18:40-től, ahol a Titánok a szezon folytatásáért lépnek jégre a DEAC ellen. A debreceniek hétfőn 5-0-ra, kedden hosszabbításban 4-3-ra nyertek hazai jégen, ami azt jelenti, ha behúzzák a csütörtöki mérkőzést, akkor 3-0-s összesítéssel bejutottak a legjobb nyolc csapat közé. A második meccsen a Titánok nem adták könnyen magukat, kétgólos hátrányból egyenlítettek, de ez is kevés volt ahhoz, hogy egyenlítsenek a párharcban. Mindenesetre kedden bizonyították a fehérvári fiatalok, hogy tudnak nagy csatát vívni a Magyar Kupa-győztessel, és hazai jégen meg is van az esélyük a negyedik találkozó kiharcolására.

Az UNI Győr ETO HC és a DVTK Jegesmedvék 1-1-es állásról folytatják a párharcukat, azaz biztosan nem a csütörtöki lesz az utolsó mérkőzésük. Az eddigi két összecsapás egyaránt szoros csatát hozott, hétfőn két góltalan harmad után 4-2-re nyertek a miskolciak, aztán másnap a győriek egy 58. percben elkövetett védelmi hibából szerezték meg a győztes gólt. A mérkőzés kulcsa a folyamatos koncentráltság lehet, hiszen az első meccsen hiába egyenlítettek kétszer is a zöld-fehérek, a Jegesmedvék egy percen belül újra megszerezték a vezetést, míg kedden egy utolsó emberként meghozott könnyelmű döntés volt a mérleg nyelve.

titdeb_SAE_5694

fotó: Titánok

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum