Hydro Fehérvár AV19?Innsbruck 4-2

   

Hári Jánosék már 4-0-ra is vezettek, végül egy kétgólos sikerrel biztosították be a negyeddöntős szereplésüket.

Ismét egy sornyi hiányzóval, de annak tudatában lépett jégre a Fehérvár, hogy győzelme esetén biztosan bejut a rájátszásba. Ennek megfelelően hazai támadásokkal indult a mérkőzés. A 4. percben jött is a gól: Kuralt az alapvonal mögül visszakanyarodva a teljesen üresen hagyott Shawhoz passzolt, akinek a kapu torkában már könnyű dolga volt (1-0). Saraueré volt a következő lehetőség, túl közel került McCollum kapushoz, így odalett a helyzet. Aktivizálta magát a vendégcsapat, de támadásaik nem voltak veszélyesek Tirronen kapujára, távoli kísérleteiket könnyedén hárította a finn hálóőr. Az igazsághoz tartozik, hogy vezetése tudatában a magyar csapat sem szakadt meg a jégen. A langyos nyitó harmad hajrájában mégis sikerült növelni az előnyt. A 20. percben Shaw szerzett korongot a félpályánál, Hárival kényszerítőzött, majd elegáns mozdulattal eltette a kapus mellett a pakkot (2-0).

A középső játékrész elején gyorsan eldőlt az összecsapás. Campbell távolija kijött a kapusról, Hári és Kuralt pedig összehozták a harmadikat (3-0). A 25. percben jött a következő: Atkinson távoli lövésébe Kuralt ért bele jól a kapu előtt (4-0). A gól a cserepadra küldte McCollumot, akit Swette váltott a ketrec előtt. Az osztrákok gondjait tetézte, hogy Messner kiütötte a korongot, övé volt a meccs első kiállítása. Az emberelőnyt nem sikerült kihasználni. Öt az ötben újabb formás Volán-akció futott a jégen, a háromszögelés utolsó passzába hiba csúszott, megúszták a vendégek. Magosi is begyűjtött egy kisbüntetést, felállni se nagyon tudott az Innsbruck. A Fehérvár takaréklángon égve is magabiztosan uralta a mérkőzést a kissé hitehagyottnak tűnő ellenfelével szemben.

A záró harmad csak formalitás volt. A Volán előző két rájátszás-színvonalú meccséhez képest a mai sebességben és keménységben is messze elmaradt. Ez nem csak Háriék hibája volt, jó meccshez jó ellenfél is kell. A folytatásban átengedte a területet a Constantine-csapat, túlságosan magára húzta az Innsbruckot. A 49. percben jött a szépítés: emberelőnyben Magwood középre tett korongjába Huntebrinker ért bele gólt érően a kapu előtt (4-1). Fordult a kocka, hazai emberfór következett. Petan nem figyelt, a saját harmadból indított akciónál eladta a korongot, McGauley köszönte szépen és emberhátrányban kettőre zárkóztatta övéit (4-2). Ennél közelebb már nem jutottak. A végén O?Keefe edző időt kért, kapusát is lehozta, újabb gól nem esett.

A Hydro Fehérvár egy felejthető mérkőzésen könnyed, 4-2-es győzelmet aratott, amivel bebiztosította helyét a legjobb 6 csapat között.

avshci_avsinn_sae

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum