Pozsonyban nyert a MAC Budapest

 

Garát-Gasparics Fanni az utolsó másodpercekben döntött.

EWHL

A MAC Budapest szombaton Pozsonyban játszott az SKP ellen, és 3-2-es győzelemmel tért haza. A magyar együttes szerzett vezetést Taylor Baker góljával, de a szlovákok még az első harmad végén egyenlítettek, majd a 28. percben előnybe is kerültek. Nem sokáig, ugyanis Garát-Gasparics Fanni a 35. percben betalált. Az utolsó harmad izgalmakat hozott: a hazai lehetőségeket Németh Anikó védte, a hajrára mindkét együttes megfogyatkozott, majd már MAC-os emberelőnyben Gasparics szerzett korongot az ellenfél kék vonalán, és lőtt nagy gólt két másodperccel a vége előtt. A MAC a harmadik, de vesztett pontokat tekintve jobban áll, mint a második Vienna.

DEBL

Két magyar együttes találkozott az osztrák ligában, és az FTC 3-0-ra verte a KSI-t. A gólokat Gyolai Viktória, Péter Csilla és Papacsek Réka szerezte.

U25

Az A csoportban elkezdődött az elődöntő. A Fox kétszer is legyőzte az FTC-t, egyszer hosszabbítás után 1-0-ra, majd 3-2-re. A másik ágon majd a MAC Marilyn és a KMH csap össze.

Légiósok

A svéd ligában Horváth Imola csapata, a Göteborg három meccset játszott az előző héten, és mindhármat elveszítette. Az SDE 2-1-re, az AIK 3-2-re, a Linköping 4-0-ra bizonyult jobbnak. A magyar csatárnak két lövése és összesen három kisbüntetése volt. A Göteborg továbbra is az utolsó helyen áll, még három meccse maradt az alapszakaszból.

Az amerikai egyetemi ligában a Dartmouth számára már befejeződött a szezon. Odnoga Lottiék 3-0-ra kikaptak az Uniontól, majd 3-1-re verték a Rensselaert. A magyar hátvéd 3-3 lövéssel próbálkozott. A Dartmouth 9-19-1-es mérleggel zárta az idényt.

A Maine kétgólos vezetésről 3-2-re kikapott a Boston Universitytől, majd 4-1-re és 5-0-ra verte a New Hampshire-t. Seregély Míra eredményes hetet zárt: két gólt szerzett, egyet előkészített. Az együttes bejutott a keleti konferencia rájátszásába, a pénteki negyeddöntőben a Boston College lesz az ellenfél.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum