Dunaújvárosi Acélbikák–Corona Brassó 2-6

   

A DAB két és fél harmadon át szorossá tette a brassóiak elleni mérkőzését.

A DAB kapujában nem a szombaton remekelő Krajcovic, hanem Kovács kapott lehetőséget, valamint Tamás és Bubnov helyett Stuchlik és Tkacsenko játszott. A Brassónál visszatért Huard, ellenben Csernyuk nem lépett jégre. A hazaiak a 4. percben megszerezték a vezetést, Pinczés passzát az üresen érkező Török váltotta gólra. A brassóiak gyorsan fordítottak: előbb Schaber talált be emberelőnyben, aztán Hunt húzta be közelről a korongot. Nem tartott sokáig a vendégek előnye, Török egyenlített egy leheletfinom lövéssel. A második harmad a kapusokról szólt, egészen az utolsó percig: Huard hatalmas bombagólt vágott Kovácsnak. A harmadik felvonás közepén Schaber növelte a brassóiak előnyét, majd az 56. perben Bors talált be a DAB bátor kapuslehozatalát követően. A végeredményt Molnár Zsombor állította be.

A Brassó 6-2-re nyert, hétfőn a Titánok otthonában játssza utolsó előtti alapszakasz-mérkőzését. A dunaújvárosiak kedden Miskolcon lépnek jégre.

dabbra_AF_4368

fotó: Anda Fábián/DAB

Az akarással most sem volt gond

 

Nyilatkozatok a DAB–Brassó meccsről.

Azari Zsolt vezetőedző, Dunaújváros: „Ahogy a Gyergyói HK ellen, úgy most sem volt gond az akarással, de a második harmad végén elkövetett óriási hibánk és az abból kapott gól sajnos nagyon rosszkor jött. Nagyon elfáradtunk a harmadik harmadra, melyben hiába kockáztattunk, s hoztuk le kapusunkat is, sajnos nem tudtuk már szorossá tenni a meccs végét.”

Strenk Hunor másodedző, Brassó: „Az első harmadba jól állt bele a DAB, de a szünetben megbeszéltük, hogy nem kell változtatnunk a játékunkon, csináljuk azt, amit addig és jönni fognak a gólok is. A második harmadtól már nagy fölényben játszottunk, s bár a hazaiak kapusa kiválóan védett, a harmadik húsz percben jó játékkal biztosítottuk be a győzelmet.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 178 néző. Játékvezetők: Lövei, Lövei, Mokrai, Kocsány.
Kovács D. M.: 91,9% (Ferreira)
K
Tőke: 90,9% (Polc)
Lescovs, Erdély, Kabatajev, Marosi, Ribcsik
1
MacDonald, Williams, Valchar, Gliga, Gajdó B.
Druja, Pozsár, Pinczés O., Török, Stuchlik
2
Boriszenko, Raszulov, Schaber, Huard, Hunt
Bobcek, Benke, Szűcs, Szappanos, Németh P.
3
Gajdó T., Bors, Kovács M., Molnár Zs., Vasile A.
Tkacsenko, Szécsi, Lőczi, Horváth, Németh Á.
4
Ráduly, Buda G., Vasile N. R., Szőcs
Azari Zsolt, Gudas Leo
E
MacQueen Dave, Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:35 DAB Török Pinczés O.
1-1 05:53 BRA PP Schaber Valchar Williams
1-2 06:52 BRA Hunt Raszulov Bors
2-2 07:22 DAB Török Stuchlik
2-3 39:29 BRA Hunt Huard
2-4 51:06 BRA Schaber Hunt
2-5 55:43 BRA EN Bors Huard Schaber
2-6 56:31 BRA Molnár Zs. Williams Raszulov
22 Kapura lövések száma 63
2 Kiállításpercek 6

Török egy leheletfinom lövéssel egyenlített

 

A DAB–Brassó videó-összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum