Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói HK 1-2

   

A DAB a kiválóan védő Pavel Krajcovic vezérletével pontot szerzett a dobogón álló ellenfelével szemben.

A Dunaújvárosnál Azari Zsolt szerepelt vezetőedzőként a jegyzőkönyvben, a jégre pedig visszatért Benke és Kabatajev, ellenben nem játszott Gebei és Stuchlik. A GYHK ugyanazokkal a sorokkal játszott, mint csütörtökön. A meccs elején a hazaiak kivédekeztek egy emberhátrányt, aztán a nyitó harmad közepén Horváth keresztpasszából Lőczi vezetéshez juttatta az újvárosiakat. A játékrész végén újabb hátrányt bekkeltek ki a hazaiak, Krajcovic összesen 21 védéssel zárta az első húsz percet. A második harmad elején egyenlítettek a gyergyóiak, Vincze lőtt be közelről egy kipattanót. A folytatásban a GYHK kétszer is fordíthatott volna emberelőnyben, aztán a harmadik játékrészben az Acélbikák kétszer is támadhattak 5 a 3 ellen. A 47. percben két gyergyói megugrott emberhátrányban, de nem tudták gólra váltani a ziccert, ahogyan Szűcs sem tudta behúzni a korongot az üresen maradt kapuba, amikor megkerülte azt. A DAB a Krajcovic-bravúroknak köszönhetően tartotta az állást és pontot szerzett. A hosszabbítás nem hozott döntést, a büntetőkből a vendégek jöttek ki jobban.

A Gyergyói HK büntetőkkel 2-1-re nyert, hétfőn az UTE otthonában folytatja magyarországi túráját. A DAB kedden Miskolcon lép jégre.

dabgye_AF_4049

fotó: Anda Fábián/DAB

Sok köszönetet kell mondanunk a kapusunknak

   

Nyilatkozatok a DAB–GYHK után.

Azari Zsolt edző, Dunaújváros: „Ami munkát el kellett végezni a jégen, azt elvégeztük, ezért nem érheti szó a ház elejét, de továbbra is sok olyan hibát követtünk el, ami nem megengedhető, ezért nagyon sok köszönetet kell mondanunk a kapusunknak, aki kiválóan védett. Szerettük volna megtörni a vereségsorozatunkat, erre a büntetőknél volt a legnagyobb esélyünk, sajnos nem tudtunk élni vele.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyó: „Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, mert a Dunaújvárosnak is nagyon kellettek a pontok, szóval nem vagyok csalódott, hogy ma >>csak<< kettőt szereztünk, mert hatvanöt percen keresztül rengeteget dolgoztunk, nagy fölényben játszottunk, különösen a harmadik harmadban. Nagyon sok helyzetünk volt, de az ellenfél kapusa parádés napot fogott ki. Vannak napok, amikor nem akar összejönni a góllövés, de végül így is megtaláltuk az utat a győzelemhez és fontos pontokat szereztünk.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 223 néző. Játékvezetők: Máhr-stumpf, Máhr-stumpf, Kis-király, Pallós.
Krajcovic: 96,9% (Kovács)
K
Rinne: 97,0% (Demeter)
Bobcek, Szécsi, Kabatajev, Marosi, Ribcsik
1
Kozma, Haaranen, Tranca, Orban, Bodó
Bubnov, Lescovs, Pinczés O., Török, Tamás
2
Saari, Fejes, Szabó, Szigeti, Császár
Pozsár, Erdély, Szűcs, Szappanos, Németh P.
3
Imre, Ferencz Csibi, Sárpátki, Vincze P., Sylvestre
Druja, Benke, Lőczi, Horváth, Németh Á.
4
Todor, Györfy, Silló, Sándor-Székely, Vincze G.
Azari Zsolt, Gudas Leo
E
Szilassy Zoltán, Góga Attila
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 09:47 DAB Lőczi Horváth Németh Á.
1-1 21:47 GYE Vincze P. Sárpátki
1-2 65:00 GYE GWS Haaranen
33 Kapura lövések száma 65
8 Kiállításpercek 8

Egyedül Haaranen volt eredményes a büntetőknél

 

A szétlövésben eldőlt DAB–Gyergyói HK meccs három gólja videón.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum