Vértes Nátán: Jó irányba fejlődöm, gyorsabb, okosabb lettem

   

Az Alaska Fairbanks 21 éves játékosa decemberben bemutatkozhatott a magyar felnőttválogatottban, majd visszatért az Egyesült Államokba.

Vértes egyelőre kevesebb játéklehetőséget kap az NCAA-ben, mint tavaly az NAHL-ben, de mint interjúnkban részletesen kifejtette, ennek azért prózai és egyéb okai is vannak. Most abban bízik, hogy teljesen felépül második Covid-fertőzéséből, és bizonyíthat a jégen is, nemcsak az egyetemen, ahol kitűnő eredménnyel zárta a félévet. Helyzetjelentésre kértük Vértes Nátánt.

Szóval miért éppen Alaszka? Így pár hónap után mérleget vonva: jó döntés volt összességében?

Nem racionális döntés volt, talán annyiban, hogy a University of Alaska-Fairbanks teljes ösztöndíjat ajánlott. Nyolc egyetem érdeklődött, végül az ő ajánlatukat fogadtam el. Mindenképp jó döntés volt, fontos tapasztalás, hiszen már nagyon sokat tanultam önmagamról és a tolerálhatatlan hideget is jobban bírom. Annyira, hogy amikor egy hetet otthon töltöttem, az első napokban sortban álltam a nyitott ajtóban, annyira melegem volt. A jövőm és az életem szempontjából persze mindenképpen a legjobb döntés volt, hogy Amerikában folytattam a karrieremet, úgy érzem, életem legjobb éveit töltöm most itt a jégen és a jégen kívül is. Életre szóló barátságokat kötöttem, körbeutazhatom Amerikát, NHL-draftolt játékosok ellen játszhatok, és olyan egyetemekre juthatok el, amiket eddig csak a filmekben és videókon láttam. Ez óriási élmény. Az pedig, hogy itt Alaszkában minden este láthatom az északi fényt, egy csoda.

Bár nagyrészt utaltál rá, de mi az, amit a legjobban élvezel?

Az egyetemi életet. Úgy érzem, az amerikai rendszer, a sport és a tanulás ilyen jellegű párhuzamossága nagyon jól működik, a sportolók számára ideális és élvezetes. Fontos mindig másfajta közegben és komplexen tanulni.

Mekkora a különbség az NAHL és az NCAA között a színvonalat tekintve?

Az NAHL adja a legtöbb játékost az NCAA-be, de minden bajnokság legjobb játékosaiból kerülnek ide. Itt idősebb, tapasztaltabb játékosok ellen bizonyíthatok, és olyan a sorsolásunk, hogy a top 10-be rangsorolt csapatok ellen játszunk, ahol a teljes keret NHL-draftolt játékosokból áll. Nehéz még, bele kell szoknom.

Tavaly 56 meccset játszottál az NAHL-ben, 47 pontot szereztél, most eddig 4 meccs az NCAA-ben, pont nélkül. Miért alakult így és hogyan éled ezt meg?

Sokkal több és összetettebb dolog van emögött. Az első éves freshmanek eleve kevesebb játéklehetőséget kapnak, és hát minden gyorsabb, ebbe bele kell szoknom. Meg kell tanulnom, hogy amikor jégen vagyok, azonnal tudjak csinálni valami meghatározót. Az előző edzőm azt mondta, hogy ?game changer? típusú játékos vagyok, ezt szeretném átvinni az egyetemi játékomba is. A gyorsaságom az erősségem, de nálam négy évvel idősebbek is vannak a csapatban, így fiatalként és magyarként sokkal többet kell mutatnom, nemcsak a meccseken, hanem edzéseken is. A szezon elején eltört az ujjam, majd elhunyt a nagypapám, utóbbi mentálisan nagyon megviselt, most pedig hat hónapon belül másodszor voltam covidos, amiből még mindig nem gyógyultam meg teljesen. Sajnos még jelenleg is vizsgálnak. Nehéz a tavalyi sikeres szezonom után újra a létra aljáról felfelé mászni és kiérdemelni a jégidőt, a bizalmat. De sokat beszélek az edzőmmel, aki biztosított, hogy négy évben gondolkodik bennem. Korábbi edzőmmel is gyakran egyeztetek, rengeteget segít a mai napig. Ő azt mondta, olyan játékosnak tart, aki bármire képes, és ha elhiszem, el is tudom érni a céljaimat. Nagyon szereti a játékom, és mindig arra kér, emlékeztessen magam, hogy Magyarországról, a magyar bajnokságból jutottam el egy olyan közegbe, ami minden amerikai jégkorongozó álma.

A négy eddigi meccsből melyik volt a legemlékezetesebb?

Életem első NCAA-meccse, amin végleges kiállítást kaptam.

vertes_image_6483441 (1)

17 csatár van a Fairbanks keretében, ez nem kis szám. Mit jelent ez a mindennapokban? Hogy nagy-e a verseny, meg sem merem kérdezni…

A Covid-szabályok miatt a tavalyi végzősök visszajöhettek még egy évig játszani. 31 fős a keretünk, nagyon nagy a verseny a játékosok között. Minden héten csak a meccs napján tudjuk meg, hogy ki van a keretben és ki játszik. Általában viszont az egész csapat utazik mindenhová, így mindenki készen áll, bármelyik pillanatban szólhat az edző, hogy öltözni kell. Ezt azért elég nehéz a helyén kezelni. Nagy a nyomás.

Kikkel vagy a legjobb viszonyban?

Úgy érzem, az egész csapattal nagyon jóban vagyok, sok játékost ismerek az elmúlt két évből, van, akivel együtt játszottam és olyan is, aki ellen az elmúlt szezonban elődöntőt vívtam az NAHL-ben. A legtöbb időt egy orosz sráccal töltöm, aki ugyanúgy pszichológiát tanul, mint én, segítünk egymásnak a tanulásban.

Pszichológiát tanulsz, hány órád van egy héten? Mondhatjuk, hogy azért ez egy más kávéház a suli szempontjából is, igaz?

Nekem mindig fontos volt a tanulás, itt most sokkal nagyobb hangsúlya van az életemben a tanulásnak. Kitűnő eredménnyel zárom a félévet. A pszichológia nagyon nehéz, de nagyon érdekes terület, dr. Fischer Miklós sportpszichológus hatására választottam, ebből szeretnék diplomázni és később sportpszichológiára szakosodni. Emellett antropológiából, a főtárgyakból, matematikából, angol nyelvtanból, kommunikációból, sőt, alaszkai hagyományokból is vizsgáztam, minden tárgyból angol nyelven. Itt is fel kell vennem a ritmust, hogy meg tudjam állni a helyem, hiszen az a játékos, aki szinten alul teljesít az egyetemen, kikerül a csapatból. Minden új és minden apró dolognak következménye van. Meg kell szoknom az egyetemi szabályrendszert is, hiszen eddig magántanuló voltam.

Akad magyar srác a közeledben?

Én vagyok az egyetemen az egyetlen magyar, a legközelebbi is több mint 3000 kilométerre van. Az NAHL-ben játszó magyar játékosokkal nagyon jóban vagyunk, és tartom velük a kapcsolatot, Orosz Gerivel pedig sokat beszélek, ő jelenleg a tavalyi csapatomban, az Aberdeen Wingsben véd.

vertes_image_6487327

December végén aztán magyarok között tölthettél pár napot, hiszen meghívást kaptál a felnőttválogatottba.

Nagyon örültem a válogatott meghívónak, gyermekkori tervem vált valóra azzal, hogy a címeres felnőttválogatott mezt magamra húzhattam. Nagypapámnak, aki minden meccsemet megnézte, az volt az álma, hogy lásson a magyar válogatottban játszani. Sajnos ezt nem érhette meg, de még el tudtam neki mondani, hogy behívtak. Érte is játszom, Lengyelországban is az volt a fejemben, hogy fentről figyel engem. Egyébként egy hetet otthon tölthettem decemberben, három év után először karácsonyozhattam a családommal, aminek nagyon örülök, lelkileg nagyon feltöltött.

Mit mondott Sean Simpson a válogatott hét végén?

A torna után beszélgettünk, azt mondta, tetszett neki, ahogyan játszottam, gyorsnak és effektívnek látott a jégen, és figyelemmel fog kísérni a továbbiakban is.

Hogy érzed, jól ment?

A válogatott összetartásra egy nappal később érkeztem, mert a Covid-tesztelés miatt egy napra Seattle-ben ragadtam a hazaúton, így az első meccset ki kellett hagynom. Sajnos, a franciák elleni mérkőzés szintén a Covid miatt elmaradt, így csak egy meccset játszhattam, de úgy érzem, azon kitettem a szívem a pályára, így pozitív élményként maradt meg bennem az első válogatottság, minden nehézség ellenére.

vertes_image_6483441 (2)

Most milyen erőben vagy?

Jelenleg a Covid utáni szövődményeim miatt vizsgálnak, EKG, troponinteszt, terheléses szívvizsgálat, MRI ? remélem, nem lesz semmi baj és hamar újra jégen lehetek.

Említetted az elején, és az egyeztetésünk során is, hogy sokat utaztok, most is épp 2-3 hétig úton lesztek. Mesélsz arról, mit jelent ez a gyakorlatban?

A csapatunk divíziófüggetlen egyetemként szerepel az NCAA-ben, így amikor idegenben játszunk, általában két-háromhetes túrákra megyünk, ahol hétvégenként különböző csapatokkal találkozunk. Repülünk mindenhová, ilyenkor online kapjuk az egyetemi anyagokat, és együtt tanulunk a csapattársaimmal. Nehéz az utazás, fizikálisan és mentálisan is megterhel, általában Alaszkából 6-7 órát repülünk a lejjebbi államokba, és utána busszal közlekedünk, utazunk órákat a helyszínek között. Erre mondják, hogy nehezek a körülmények, de kötve vagyunk. Sokkal több energiám és figyelmem osztódik meg, és sokkal nagyobb nyomás van rajtam. Ugyanakkor tudom, hogy minden lépcsőfok nagyon fontos és Finnország nehézségei nélkül ennyire sem bírnám. Összességében úgy érzem, jól és könnyebben veszem a változást, a kötöttséget, a nehézségeket, az elém gördülő akadályokat, türelmesem mászom a falakat is.

Most kicsit önmagad pszichológusaként beszéltél.

Lehet. De koncentráltabb vagyok, gyorsabb és okosabb lettem. Jó irányba változom és fejlődöm. Próbálok kevesebbet gondolkodni, enyhíteni a folyamatos stresszt és fejben szabadabbá tenni magam.

Az nyilván sokat segít, hogy egy szabadabb környezetben teheted ezt meg. Mennyiben tartod a kapcsolatot a korábbi edzőiddel?

Ahogyan említettem is, a tavalyi edzőmmel, Scott Langerrel tartom a legszorosabb kapcsolatot, de sokat segít a Magyar Jégkorong Szövetség is. Fekti Isti mindig biztonságérzetet ad, és sokat jelent, hogy Kercsó Árpi bácsi is biztat és hisz bennem. Minden érdeklődést és biztatást köszönök otthonról, ahogyan a Jégkorongblognak is ezt az interjút.

vertes_image_6483441

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum