Ovecskin bomba formába lendült

 

A Washington kapitánya a gólokban és a pontokban is befogta a listavezető Leon Draisaitlt.

Két gyenge formában lévő csapat találkozott az amerikai fővárosban, hiszen ezt megelőzően a Washington és a Vancouver is csak egy találkozót nyert meg a legutóbbi ötből. A Capital One Arenában az első húsz perc papíron egyértelműen a vendégeké volt, gólt mégis a hazaiak szereztek Alekszandr Ovecskin révén, aki a megszokott helyéről ágyúzott a kapuba emberelőnyben. Az orosz szélső karrierje során 130. alkalommal ütötte a mérkőzés első találat, ez a liga történetének harmadik legjobb eredménye Jaromír Jágr (135) és Brett Hull (131) mögött. A második játékrészben már gólokban is megmutatkozott a Vancouver fölénye, hiszen ezt az etapot 3-0-ra nyerték a vendégek, köszönhetően a remekül játszó Elias Petterssonnak és az emberelőnyös alakulatnak. A svéd szélső az első öt percben kétszer is bevette Ilja Szamszonov ketrecét, lezárva ezzel nyolcmeccses góltalanságát. A folytatásban sem csökkent a nyomás a Caps kapuján, az újabb gólra viszont egészen az utolsó előtti percig kellett várni, amikor Bo Horvat révén a második találatát is megszerezte a speciális egység. A harmadik harmadban a Washington mindent megtett a kétgólos hátrány ledolgozásáért, de a remekül mozgó Thatcher Demkót csak egyszer tudta mattolni, ami kevés volt a pontszerzéshez. A Vancouver győzelmét végül J.T. Miller biztosította be egy üres kapuba lőtt góllal.

A remek formában játszó Ovecskin 26. gólját és az 54. pontját szerezte, amivel mindkét kategóriában befogta az Edmonton német sztárját, Leon Draisaitlt. A 36 éves orosz szélső majdnem hét évvel ezelőtt vezette legutóbb a kanadai táblázatot a szezon ilyen késői szakaszában ? egészen pontosan 2015. március 15-én, amikor 73 pontjával egy egységgel állt a Sidney Crosby, John Tavares, Nicklas Bäckström hármas előtt.

NHL, 2022. január 16.:

Washington?Vancouver 2-4
G: Ovecskin, Wilson ill. Pettersson (2), Horvat, Miller

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum