Gyergyói HK–Titánok 4-2

   

Az erdélyi együttes szoros győzelmével felkapaszkodott a tabella harmadik helyére.

A hazaiknál a szombati, FTC elleni győztes kereten egy helyen változtatott Szilassy Zoltán, Bíró Gergő helyére Szabó Krisztián került a negyedik sorba, a kimaradó külföldi ezúttal is DiDiomete volt. A Titánoknál nem volt változás a Csíkszeredában tisztesen helyt álló sorok összetételében, a kapuban Horváth Dominik kezdett. A Gyergyó már a találkozó elején felvette a kezdeményező szerepet, a 16. percben pedig egy emberelőnyt sikerült is gólra váltani: Vincze Péter értékesítette közelről Sylvestre lekészítését. A vendégegyüttes Horváth Dominik remek védéseinek köszönhetően közel maradt ellenfeléhez, majd a 27. percben Krasnican és Lundin ugrott ki, a szlovák csatár passza átjutott az utolsó GYHK-védőn, Lundin pedig egyenlített. Alig egy percig örülhettek a Titánok, Császár hozott el egy bulit a támadó harmadban, Szigeti rögtön kapura tette, Horváth nem láthatta, 2-1. A 32. percben 4 a 4 ellen Tranca lépett meg ziccerben, fonáklövésével szemben tehetetlen volt Horváth. A harmadik harmadban hajtott a szépítésért a Titánok, az 52. percben Dudkin ragasztott nagy gólt emberelőnyből, 3-2. Ám mielőtt a fehérvári farmcsapat elkezdhetett volna gondolkodni a kapuslehozatalon, Brance Orban emberelőnyből bekotorta a negyedik GYHK-gólt.

A Gyergyói HK 4-2-es győzelmével feljött a tabella harmadik helyére, 2022-es veretlenségét továbbra is megőrizve. A Titánok három erdélyi mérkőzéséből kettőt szorossá tudott tenni, ám pont nélkül térhet vissza Székesfehérvárra.

gyhktit

fotó: Szász Adorján/Gyergyói HK

Ha nem lövöd be a helyzeteket, megbüntetnek

   

Nyilatkozatok a Gyergyó és a Titánok meccse után.

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 0 néző. Játékvezetők: Sikó, Sikó, Gherghies, Andre.
Rinne: 92,3% (Demeter)
K
Horváth: 92,7% (Belomojev)
Kozma, Haaranen, Tranca, Orban, Bodó
1
Nagy, Mingazov, Lundin, Ambrus Cs., Krasnican
Saari, Fejes, Sándor-Székely, Szigeti, Császár
2
Dolinar, Kóger, Keceli-Mészáros, Fekete, Dudkin
Imre, Ferencz Csibi, Sárpátki, Vincze P., Sylvestre
3
Farkas, Nochta, Jábor, Mayer, Alapi
Todor, Péter, Silló, Szabó K., Vincze G.
4
Győrffy, Dézsi, Csiszer
Szilassy Zoltán, Góga Attila
E
Bogdanov Anatoli, Arany Máté Dániel
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 15:19 GYE PP Vincze P. Sylvestre Bodó
1-1 26:08 FHA Lundin Krasnican Ambrus Cs.
2-1 27:03 GYE Szigeti Császár
3-1 31:40 GYE PP Tranca Haaranen Fejes
3-2 51:32 FHA PP Dudkin Dolinar Keceli-Mészáros
4-2 58:27 GYE PP Orban Bodó Sylvestre
55 Kapura lövések száma 26
12 Kiállításpercek 8

Dudkin nagy gólt lőtt emberelőnyben

 

A Gyergyói HK–Titánok találkozó 3 percben.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum