Corona Brassó–FTC-Telekom 6-2

   

Összesen hat kanadai találatot és sima hazai sikert hozott a brassói rangadó.

A hazaiaknál Dave MacQueen alaposan megkavarta a sorokat, a kapuban ezúttal Tőke kezdett, a második sor pedig tisztán kanadai ötössé alakult át. A húzás bejött, a Corona első három gólját egyaránt ők szerezték, valamennyit egyenlő létszámnál: Williams már másfél perc elteltével megszerezte a vezetést, majd egy Schaber-duplával a 22. percben már 3-0-ra mentek a brassóiak. A meccs közepén az ezúttal is háromsorozó Fradi kanadai klasszisa, Fowlie is megvillant gyors egymásutánban, alig két perc alatt hozta vissza a vendégreményeket. A záró periódus azonban ugyanúgy kezdődött, ahogy az első kettő, azaz gyors brassói góllal, Gajdó Balázs állította vissza egyből a kétgólos differenciát. Tíz perccel a vége előtt a harmadik sor is eredményes tudott lenni, Kovács Mátyás is betalált, ezekre pedig már nem volt válasza a ferencvárosiaknak, akiken a korai kapuslehozatal sem segített, 14 másodperccel a vége előtt Schaber üres kapus góllal ünnepelhetett mesterhármast. A gyergyói sikerrel a dobogóról lecsúszó FTC így elmúlt hat bajnokijából az ötödiket veszítette el az alapszakasz hajrájára fordulva.

braftc

fotó: Brasov Wolves

Nem maradt energiánk

   

Így látták az edzők a Brassó és az FTC meccsét.

Dave MacQueen vezetőedző, Brassó: „Nagy győzelmet arattunk. Mindkét csapatnak voltak fontos hiányzói, de mi voltunk a jobbak. Büszke vagyok a srácokra, három megfelelő harmadot hoztunk le, és a kapusunk is jól védett.”

Fodor Szabolcs vezetőedző, FTC-Telekom: „Megpróbáltunk mindent, nemcsak most, hanem az egész túrán, a játékosaim beleadtak mindent, de az eredmények így alakultak. Sajnos nem maradt energiánk, kiadtunk mindent magunkból. Hazamegyünk, és a következő meccsekre teljes kerettel készülünk.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 450 néző. Játékvezetők: Csata, Csata, Bandi, Magyar.
Tőke: 95,3% (Polc)
K
Nagy K.: 82,1% (Földes)
Bors, Csernyuk, Valchar, Gliga, Gajdó B.
1
McFadden, Boros, Komáromy, Kulmala, Tamminen
Williams, MacDonald, Schaber, Huard, Hunt
2
Karmeniemi, Seregély, Fowlie, Tóth A., Tóth G.
Raszulov, Gajdó T., Molnár Zs., Kovács, Vasile A.
3
Bohunicky, Sarcia, Roczanov, Bán, Galántai
Ráduly, Vasile N. R., Szőcs
4
MacQueen Dave, Strenk Hunor
E
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:30 BRA Williams Hunt Schaber
2-0 11:12 BRA Schaber Csernyuk Valchar
3-0 21:59 BRA Williams Schaber Huard
3-1 30:49 FTC Fowlie McFadden
3-2 32:44 FTC Fowlie Kulmala Boros
4-2 42:02 BRA Gajdó B. Bors Valchar
5-2 50:22 BRA Kovács Vasile A. MacDonald
6-2 59:46 BRA EN Schaber MacDonald
28 Kapura lövések száma 43
12 Kiállításpercek 4

Fowlie fonákgóllal lepte meg Tőkét

 

A Brassó–FTC-Telekom mérkőzés videó-összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum