MAC HKB Újbuda–UNI Győr ETO HC 4-1

   

Djumic duplájával és a debütáns Galoha góljával magabiztos hazai siker született a Tüskecsarnokban.

A házigazdáknál továbbra is hiányzott Macaulay, valamint betegség miatt Dóczi is, ellenben visszatért Csollák, Stevens, Djumic és bemutatkozott az új szerzemény, Galoha. A próbaszerződésre érkező Klíma csupán két mérkőzésen erősítette a Rozsomákokat. A koronavírus miatt szűk két hétig pihenő Győr majdnem teljes kerettel érkezett, csupán Bugár hiányzott. Az ETO kezdett jobban, emberelőnybe is került a Ladányi-legénység, azonban a kiegészülést követően a MAC volt eredményes: Izacky centerezéséből Galoha tette le rögtön a névjegyét, 1-0. A 18. percben Csollák tette kapura a korongot, a lecsorgó pakkot Djumic értékesítette második szándékból. A 30. percben Izacky nem tudott megszelídíteni egy korongot a semleges harmadban, Madácsi robogott el a szélen, remekül találta meg a középen érkező Páterkát, aki a kapuba lőtt, 2-1. Még a második harmadban visszaállította a kétgólos különbséget a MAC HKB, Djumic fordult kapura középen, lapos lövését Sági nem láthatta, 3-1. A győriek emberelőnyből próbálkozhattak volna közelebb zárkózni, de Pozsgaiék jól védekeztek. Az utolsó játékrész MAC-fórral indult, de továbbra is hibátlanul dolgoztak az emberhátrányos egységek. A Győr próbálkozott közelebb zárkózni, de emberelőnyből sem tudtak nagy veszélyt jelenteni Bálizs kapujára. A meccset a kiállításból visszatérő Ritter döntötte el az 58. percben, Pozsgai lövését terelte Sági kapujába.

A MAC HKB 4-1-es győzelme idén már a harmadik sikere volt a győri együttes ellen, a felek január végén találkoznak utoljára az idei alapszakaszban. Az újbudai gárda vasárnap az UTE-t fogadja, míg a Győr a DEAC-ot látja vendégül.

maceto_ml_220114_03

fotó: Mudra László/MAC HKB Újbuda

Próbáltunk visszanyúlni az egyszerűbb dolgokhoz

 

Nyilatkozatok a MAC HKB–ETO találkozó után.

Marton Tibor másodedző, MAC HKB: „Mind a két csapatnak voltak problémái, kicsit zaklatott volt mindenkinek ez az időszak, pontosan ezért egy kicsit változtattunk az edzésen is. Próbáltunk visszanyúlni az egyszerűbb dolgokhoz. Azt kértük a srácoktól, hogyha lehet, játsszunk minél gyorsabban, észak-dél jellegű hokit, jussunk el minél hamarabb a kapuhoz. Amikor ezt csináltuk, akkor működött, gólokat tudtunk szerezni. Hogyha viszont egy kicsit körülményesek voltunk, akkor az ellenfélnek adtunk lehetőséget. Ez egy fontos 3 pont volt ebben a szezonban.”

Ladányi Balázs vezetőedző, ETO: „Sok betegünk nem volt, csak pozitív tesztek és emiatt nem tudtunk dolgozni semmit. Nem tudtuk, hogy mire számítsunk a meccs előtt így a karosszékből felkészülve, ennek ellenére nem volt annyira rossz, ennyi kihagyás után. Nem a napok száma volt sok, hanem az, hogy az alatt nem sokat lehetett csinálni. Ennek ellenére adtunk egy előnyt az ellenfélnek, illetve ők szereztek egy olyan előnyt, ami után csak rohantunk végig és nem tudtuk annyiszor áttörni a védelmüket, nem tudtunk annyiszor jobb helyzetbe kerülni a kapu előtt, hogy sikerrel járjunk, és visszajöjjünk a meccsbe. Hellyel-közzel úgy éreztem, hogy nagyon könnyű gólokat adtunk, de ettől függetlenül megdolgoztak érte. Van különbség a két csapat között, ez nem vitás. Sajnos a munkával nem tudtuk kompenzálni a két csapat közötti különbséget.”

Erste Liga, Tüskecsarnok, 385 néző. Játékvezetők: Németh, Németh, Kedves, Pálkövi.
Bálizs: 96,3% (Farkas)
K
Sági: 88,9% (Tóth K. B.)
Pozsgai, Tóth G., Izacky, Galoha, Molnár
1
Kmec, Tornyai, Schmál, Dézsi, Nagy
Garát, Tóth P. N., Dansereau, Schlekmann, Ritter
2
Bukor, Kováts, Bödök, Czakó, Turbucz
Varga, Csollák, Stevens, Kreisz, Djumic
3
Léránt, Lendák, Szalma, Páterka, Madácsi
Weidemann, Ádám, Pápa
4
Odnoga, Vas, Majoross, Mesterházy, Szlama
Marton Tibor
E
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 07:51 BJA Galoha Izacky
2-0 17:37 BJA Djumic Csollák
2-1 29:13 ETO Páterka Madácsi Lendák
3-1 36:42 BJA Djumic Kreisz Stevens
4-1 57:47 BJA Ritter Pozsgai Dansereau
36 Kapura lövések száma 27
6 Kiállításpercek 4

Djumic fordulásból tüzelt

 

A MAC HKB győzelmének összefoglalója.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum