Corona Brassó–Titánok 8-1

   

Egy harmad erejéig tudta izgalmassá tenni brassói vendégjátékát a fehérvári farmcsapat.
A brassóiak a fehérvári csapatkapitány, Nagy Ákos korai kiállítását két perc után kihasználva szerezték meg a vezetést Csernyuk révén. A gyors gól ébresztőt fújt a vendégeknek, hamarjában három hazai kiállítás következett, s bár ezek még kihasználatlanul maradtak, Kóger Balázs negyedóra elteltével egyenlő létszámnál egalizált. A kiegyenlített nyitó játékrész után mégis a Corona fordulhatott vezetéssel a középső harmadra, Huard is kihasznált egy hazai fórt. A mérkőzés második felére átvette az irányítást a Brassó, Schaber, Valchar és Molnár Zsombor révén öt perc alatt dűlőre vitte az összecsapást, a kanadai csatár kettős előnyben indította meg a lejtőn a Titánokat. A fiatal fehérváriak a záró periódusban is sokáig tartották magukat, ám az utolsó hét percben újabb három hazai gól következett, a végére így kinyílt az olló, a barcaságiak magabiztosan érvényesítették papírformát hazai jégen.

bratit1

fotó: Corona Brassó

Időbe telt, amíg belelendültünk

   

Így látták az edzők a Brassó és a Titánok meccsét.

Dave MacQueen vezetőedző, Brassó: „Időbe telt, amíg belelendültünk, de a végére rendben volt a játék. Az első harmadban kicsit lassúak voltunk, ám utána feljavultunk. Összességében jól játszottunk, örülünk a három pontnak.”

Anatoli Bogdanov vezetőedző, Titánok: „Jár az elismerés a Brassónak, remekül teljesített, hatékonyan használta ki a helyzeteit. Megmutatták, milyen egy igazán profi csapat. A játékosaim legtöbbjének rendben volt a küzdőszelleme, de ez ezúttal nem volt elég. Szombaton újabb kemény meccs vár ránk.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 0 néző. Játékvezetők: Mihai, Mihai, Gherghies, Bandi.
Polc: 94,7% (Tőke)
K
Horváth: 81,4% (Belomojev)
Williams, MacDonald, Valchar, Gliga, Machala
1
Farkas, Mingazov, Krasnican, Lundin, Ambrus Cs.
Bors, Csernyuk, Huard, Kovács, Schaber
2
Dolinar, Dobmayer, Keceli-Mészáros, Fekete, Dudkin
Raszulov, Gajdó T., Gajdó B., Molnár Zs., Molnár Z.
3
Kóger, Nochta, Mayer, Nagy, Dézsi
Ráduly, Vasile A., Vasile N. R.
4
Csiszer, Alapi, Győrffy, Jábor
MacQueen Dave, Strenk Hunor
E
Bogdanov Anatoli, Arany Máté Dániel
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:09 BRA PP Csernyuk Machala Kovács
1-1 14:33 FHA Kóger
2-1 16:33 BRA PP Huard Schaber Williams
3-1 31:13 BRA PP2 Schaber Valchar Huard
4-1 34:08 BRA Valchar Gliga MacDonald
5-1 36:07 BRA Molnár Zs.
6-1 52:23 BRA Huard Schaber Kovács
7-1 53:42 BRA PP Gliga Williams Huard
8-1 57:13 BRA Schaber Huard
43 Kapura lövések száma 19
18 Kiállításpercek 20

Így lőtt nyolcat a Brassó

 

Videós összefoglaló a Titánok elleni meccsről.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum