Kijelölték az NHL All Star-mérkőzés játékosait

 

Mind a négy csapatban egy-egy üres hely maradt, ennek betöltéséről a szurkolók szavazhatnak.

Az NHL a héten tette közzé a február 5-én rendezendő idényfelező gálán részvevő kapitányok és edzők névsorát. Ezek alapján a “C” felvarróval a mezén lép majd jégre Alekszandr Ovecskin, Auston Matthews, Connor McDavid és Nathan MacKinnon, míg a négy csapatot Andrew Brunette, Jared Bednar, Peter DeBoer és Rod Brind?Amour dirigálja majd. A négy-négy kapitány és szakvezető után a keretek névsorát hozták nyilvánosságra, amelyeknek a tagjait a liga szakmai bizottsága jelölte ki. A kapitányok mellé a stáb minden csapatba kilenc játékost delegált, akikhez a szurkolók szavazatai alapján egy-egy játékost tesznek még hozzá, kialakítva ezzel a 11 fős végleges kereteket.

Az idei All Star-mérkőzésre minden csapatból választottak legalább egy játékost és nyolc olyan csapat is van, amelynek legalább két játékosa is ott lesz Vegasban. A házigazda mellett két játékossal képviselteti magát a Carolina, a Tampa, a Toronto, a Colorado, a Minnesota, az Edmonton és a New York Rangers. A gála egészen különleges lesz abból a szempontból, hogy a 36 kiválasztott játékosból 18 most először lehet ott a gálán. A másik végletet a Metropolitan kapitánya, Alekszandr Ovecskin képviseli majd, aki a 8. alkalommal lép fel az idényfelezőn és ezzel rekorder a mezőnyben. Az utolsó, 11. helyre bekerülő játékosok személyéről, magyar idő szerint hétfő délután 6-ig szavazhatnak a szurkolók ezen a linken.

A 2022-es All Star gála résztvevői:
(zárójelben a gálán való fellépések száma)

Metropolitan-divízió: F Sebastian Aho, CAR (2), Claude Giroux, PHI (7), Jack Hughes, NJD (1), Chris Kreider, NYR (2), Alekszandr Ovecskin, WSH (8), Adam Fox, NYR (1), Adam Pelech, NYI (1), Zach Werenski, CBJ (2), Frederik Andersen, CAR (2), Tristan Jarry, PIT (2)

Atlantic-divízió: Drake Batherson, OTT (1), Patrice Bergeron, BOS (3), Jonathan Huberdeau, FLA (2), Dylan Larkin, DET (2), Auston Matthews, TOR (4), Nick Suzuki, MTL (1), Rasmus Dahlin, BUF (1), Victor Hedman, TBL (3), Jack Campbell, TOR (1), Andrej Vasziljevszkij, TBL (4)

Central-divízió: Kyle Connor, WPG (1), Alex DeBrincat, CHI (1), Kirill Kaprizov, MIN (1), Clayton Keller, ARI (2), Jordan Kyrou, STL (1), Nathan MacKinnon, COL (4), Joe Pavelski, DAL (4), Cale Makar, COL (1), Juuse Saros, NSH (1)

Pacific-divízió: Leon Draisaitl, EDM (3), Jordan Eberle, SEA (2), Johnny Gaudreau, CGY (6), Adrian Kempe, LAK (1), Connor McDavid, EDM (5), Timo Meier, SJS (1), Mark Stone, VGK (1), Alex Pietrangelo, VGK (3), John Gibson, ANA (3), Thatcher Demko, VAN (1)

2022 all stars

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum