Hydro Fehérvár AV19?Innsbruck 3-5

   

A magyar ICEHL-csapat a szerdai, idegenbeli sikere után pénteken hazai jégen alulmaradt a tiroliakkal szemben.

Két nappal korábban az innsbrucki meccset kapott gól nélkül nyerte a Fehérvár, a visszavágón 4 perc sem kellett a vendégeknek, máris betaláltak: Magwood lövése kijött Kornakkerről, Ulmer közeli ismétlése már célt ért (0-1). Kár volt érte, a gólig a hazaiak voltak kezdeményezőbbek. A 7. percben Petan egyenlíthetett volna, próbálkozását McCollum hárította. A harmad második felét egy fehérvári emberelőny vezette fel. Ebből sem sikerült egyenlíteni sőt, Mader lövésig vitt egy kettő-egyes kontrát. A 14. percben vitatott körülmények között növelte előnyét a vendégcsapat: Szabó Dániel besült lövésével lefordultak, egy ütközés után Horváth Milán a jégen maradt, a rögtönzött emberelőnyt kihasználva Bourque kapura tört és kipúpozta a hálót (0-2). A hátralevő időben mindent megtett legalább a szépítésért a Volán, a 17. percben Kuralt belőtt korongjánál közel járt a gólhoz, mindhiába. Teljesen beszorultak a tiroliak, mégsem sikerült csökkenteni a különbséget a szünetig.

A középső játékrész sem indult jól. Háriék ugyan az első támadással jelezték, hogy nem elégedettek az eredménnyel, de ahogy koronghoz jutott az Innsbruck rögtön betalált. A 22. percben Feldner bekorcsolyázott a harmadba, kapura tett korongja kijött Kornakkerről, az érkező McGauley pedig a védőket megelőzve a gólvonal mögé juttatta a játékszert (0-3). A gól után Kornakkert a hosszú sérülése után visszatért Tirronen váltotta a kapuban. A háromgólos előny magabiztossá tette a vendégeket, Tirronen spárgázva állta útját a negyediknek. Hazai oldalon jól jött volna egy reményt adó találat, erre a 30. percben esély kínálkozott, Lundin kapott kisbüntetést. Emberelőnyben Petan került ziccerbe, de kétszer is a kapusba pofozta a pakkot. A 36. percben egy 3 a 2 elleni kontrát ismét a Feldner-McGauley kettős vitt gólig, ezúttal előbbi jegyezte a találatot, utóbbi a gólpasszt (0-4). Két napja a Fehérvár vezetett 40 perc után 4-0-ra Innsbruckban, most felcserélődtek a szerepek.

Hazai jégen két harmad után a mindössze 10 kapura lövés nem nézett ki jól. Magosi gondoskodott róla, hogy a 11.-nek már értelme legyen, Hári pazar kiszolgálását kapásból vágta a hálóba (1-4). Megvolt a szikra, támadásban maradt a Volán, közben az innsbrucki kontrákra is oda kellett figyelni. Fokozódott a nyomás McCollum kapuján, másodpercekre sem tudták megtartani a korongot a vendégek. A záró 10 percen belül még mindig 3 gól volt az előnyük, jókor jött Bourque kiállítása. Az emberfórt Campbell egy pontos távoli lövéssel kihasználta, az 54. percben már csak kettő volt közte (2-4). Nem adta fel a Fehérvár, egy perccel később Kuralt passzából Szabó Dániel is betalált, egy csapásra szoros lett a csata (3-4). Fergeteges hangulatban indult a hajrá. Kevin Constantine már 4 perccel a vége előtt lehívta kapusát, a vendégek több üres kapus lehetőséget is elpuskáztak. Az utolsó pillanatokban McGauley a saját harmadából már pontosan célzott, eldöntve ezzel a mérkőzést (3-5). A Hydro Fehérvár remek utolsó harmada csak szépségtapasz volt, a korábban összeszedett négygólos hátrányt nem sikerült ledolgozni.

avshci_sae

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum