Tartalékos Fehérvár utazik Innsbruckba

 

A járvány és sérülések tizedelte Volán a rossz formában lévő tiroliak otthonában játssza első 2022-es bajnokiját.

Mint ismert, a Hydro Fehérvár AV19 csapatát is elérte a koronavírus-járvány, a magyar ICEHL-csapatnak eddig mindhárom bajnokiját halasztani kellett az új esztendőben. A szerda esti, innsbrucki összecsapásra azonban már el tudott utazni az együttes, pontosabban, annak bevethető fele. A Volán ugyanis a betegségek és sérülések okán számos kulcsemberét lesz kénytelen nélkülözni: a két légióskapuson, Tirronenen és Östlundon túl Fournier, Nilsson, Szabó Dániel, Jacobs, Petan, Ambrus Gergő és Bartalis István sem lehet majd ott az innsbrucki jégen, a Titánok közül a kapus Szeles Martint, valamint két védőt, Dobmayert és Reiter Attilát hívták fel a nagycsapathoz. A Fehérvár a második helyen fordult rá az újévre, és a kimaradt meccsek következtében is csak egy helyet csúszott vissza (a remek formába lendülő, előző öt mérkőzéséből négyet megnyerő Bolzano tudta megelőzni a kényszerszünet alatt). Szerdai vendéglátója ezzel szemben pocsék formának ?örvend?. Az innsbruckiak legutóbbi hét bajnokijukból csupán egyet tudtak megnyerni, már az újonc Val Pusteria is beelőzte őket a még rájátszást érő 10. pozícióért folyó harcban ? ettől függetlenül a Volán feladata nem ígérkezik könnyűnek jelen helyzetében.

twkavsterbi

fotó: HC Innsbruck

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum