Bevehetetlennek tűnik St. Louis

 

A Blues egymás után a 11. hazai mérkőzésén szerzett pontot, ebből tízszer kettőt.

A St. Louis egyoldalú mérkőzésen győzött a Washington ellen, folytatva ezzel remek hazai sorozatát. A Capitals két perc játék után még megszerezte a vezetést az Enterprise Centerben, de ezután gyakorlatilag momentuma sem volt: a Blues kapujában a gól után Ville Husso lehúzta a rolót és összesen 26 védéssel zárt. A másik oldalon kollégája már korántsem volt ilyen jó formában, Ilja Szamszonov 16 lövésből négyet kapott, így 40 perc után a kispadon találta magát. Az orosz helyére helyére érkező Zach Fucale hibátlanul védett, ennek köszönhetően a Blues már csak egy üres kapus gólt tudott szerezni. A meccs legjobbja Pavel Bucsnyevics volt, aki duplázott és egy találatot készített elő.

A Carolina a Calgary legyőzésével húzta be egymást után az ötödik mérkőzését. Akárcsak St. Louisban, a PNC Arenában is a vendégek szerezték meg a vezetést, de ezt követően a Hurricanes rendezte sorait, és zsinórban szerzett négy góllal gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. A hazaiak még az első játékrész végén egyenlítettek, majd a második közepén kevesebb mint öt perc alatt szerzett három góllal 4-1-re módosították az állást. A Flames próbált kapaszkodni, de a góljaira volt válasz a Carolina részéről, így a mérkőzés végére megmaradt a háromgólos különbség. A 6-3-ra végződött összecsapáson Andrej Szvecsnyikov kettőt vágott, Brady Skjei három pontot szerzett, Jesper Fast pedig kettővel zárt az 500. mérkőzésén.

szvecsnyikov

NHL, 2022. január 7.:

Carolina?Calgary 6-3
G: Szvecsnyikov (2), Fast, Stepan, DeAngelo, Skjei ill. Coleman, Tkachuk, Gaudreau

St. Louis?Washington 5-1
G: Bucsnyevics (2), Krug, Sundqvist, Barbasov ill. Sprong

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum