Dunaújvárosi Acélbikák–UTE 1-4

   

Az újpestiek magabiztos győzelmet arattak a DAB otthonában.

A hazai kispadra visszatért betegséget követően Leo Gudas vezetőedző, valamint a pozitív plusz/mínusz mutatóval rendelkező Ribcsik, bemutatkozott az új szerzemény, Krsytof Stuchlik, míg Török, Pozsár és az eltiltott Gebei hiányoztak. Az UTE nélkülözni kényszerült Varga Arnoldot és Benk Andrást is, de nem játszott az FTC ellen győztes gólt szerző Nemes Benjámin sem. A lila-fehér hátvédek között ismét feltűnt a 21 éves Horváth András. Az első harmadot általános újpesti fölény jellemezte, az Acélbikák inkább az ellentámadásokra, illetve az ellenfél hibáira rendeződtek be. Utóbbiból meg is szerezte a vezetést a DAB: egy távoli lövés kijött Rajnáról, Németh Árpádnak csak az üres kapuba kellett lőnie, 1-0. Kovács kapus vezetésével jól tartották magukat a hazaiak, ám 10 másodperccel az első harmad vége előtt nem sikerült egy felszabadítás, a kapu elé visszatett korongból Kiss Patrik egyenlített.

A második játékrészre is maradt a lila-fehér mezőnyfölény, a harmad azonban nagy DAB-lehetőséggel indult, rövid időn belül három újpesti légiós is szabálytalankodott, de a közel két perces kettős emberelőnyből nem tudtak betalálni Szappanosék. A folytatásban UTE is kihagyott egy létszámfölényes szituációt, majd a 36. percben Pokornyi szerzett korongot a támadó kéken, a kiugró Kiss Patrik megkerülte a hazai kaput, visszapasszából Suter talált be, 1-2. A második harmad utolsó másodperceire is maradt egy újpesti gól, Jago passzát követően Kyle Just volt eredményes közelről, 1-3. Az utolsó harmadra egy vállalkozóbb szellemű hazai csapat jött ki, de szép lassan újra átvette a kezdeményezést az UTE. Az 58. percben Kovács Alex lövetett Coattával egy ugyanolyan gólt, mint tette azt pár napja Debrecenben, az amerikai légiós találatával alakult ki a végeredmény.

Az UTE 4-1-re győzött, zsinórban az ötödik sikerének örülhetett Virág Csaba együttese.

dabute_AF_0752

fotó: Anda Fábián/DAB

Jobban kellett volna élnünk a lehetőségeinkkel

   

Mestermérleg a DAB–UTE után.

Leo Gudas vezetőedző, Dunaújváros: „Jól kezdtünk, vezettünk is, de sajnos az első és a második harmad hajrájában is hibáztunk, így mindkétszer az utolsó másodpercekben kaptunk gólt. Jobban kellett volna élnünk a lehetőségeinkkel, különösen kettős emberelőnyben. A munkára nem lehetett panaszom, dolgoztunk végig, de a koncentrációval akadtak problémáink.”

Virág Csaba vezetőedző, UTE: „Bár általában jellemző ránk, hogy jól kezdünk, ma nem így volt, éppen ezért is volt fontos az első harmad utolsó másodperceiben szerzett gólunk. A második felvonástól egyre inkább erőre kaptunk, kulcsfontosságú volt a kettős emberhátrány kivédekezése, majd cseréről cserére egyre jobbak lettünk, s a harmadik húsz percben még rá is tudtunk tenni egy lapáttal, így megérdemelten szereztük meg a három pontot.”

Dunaújvárosi Acélbikák

1-4 (1-1, 0-2, 0-1)

UTE

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 2022. jan. 4., kedd.
Kovács D. M.: 92,5% (Krajcovic)
K
Rajna: 95,7% (Márkus)
Bubnov, Szécsi, Stuchlik, Szappanos, Ribcsik
1
Pokornyi, Stadel, Németh A., Suter, Kiss Patrik
Benke, Bobcek, Szűcs, Németh P., Tamás
2
Horváth A., Jago, Kovács A., Coatta, Just
Tkacsenko, Erdély, Horváth Á., Németh Á., Pinczés O.
3
Kiss Phil, Kiss D., Zsigmond, Robichaud, Csergő
Druja, Marosi, Somogyi
4
Kovács S., Balogh
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 11:07 DAB Németh Á. Pinczés O. Horváth Á.
1-1 19:50 UTE Suter Kiss Patrik Kiss Phil
1-2 35:05 UTE Suter Kiss Patrik
1-3 39:45 UTE Just Jago Kiss Patrik
1-4 57:54 UTE Coatta Kovács A. Jago
23 Kapura lövések száma 53
4 Kiállításpercek 6

Just éles szögből emelte be a korongot

   

A DAB–UTE mérkőzés videó-összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum