FTC-Telekom–UTE 2-3

   

Derbihangulat a jégen és azon kívül is: a kiállításokkal tarkított fordulatos rangadót és a Vígh Balázs-vándorkupát végül túlórában nyerte meg az Újpest.

Sok néző előtt, nagyszerű derbihangulatban kezdődött az összecsapás a Tüskecsarnok jegén. A hazai oldalon Arany, a másikon Rajna egyaránt válogatott formában védett, a nyitó játékrésznek csak a második felében kapituláltak egyszer-egyszer, akkor is kiszolgáltatott helyzetben. Érett a ferencvárosi vezetés: Rajna nagyokat fogott, majd Tóth Adrián húzta a vasra a pakkot (onnan pedig a kapu fölé), ám a 11. percben a hatalmas kedvvel játszó Nagy Gergő a bulikörből kíméletlenül bevágta az elé pattanó korongot. Négy perccel később némileg hasonló forgatókönyv után érkezett az egyenlítés, ezúttal Kovács Alex emelte be az Aranyról kijövőt fórban. A harmad végére felpaprikázódott a hangulat, a kiállításoké lett a főszerep, a játékrész négy a háromban fejeződött be, ami áthúzódott a következő periódusra is. Gól azonban sem a hazai, sem a vendégelőnyből nem született végül, elsősorban az újabb Rajna-bravúroknak köszönhetően. A nagy hazai helyzetek után ismét az újpestiek tudtak eredményesek lenni, ismét emberelőnyben. Kiss Patrik csalta a távolságot, folyamatosan középre nézett a passzlehetőséget keresve, majd váratlanul ellőtte és meg is találta a lyukat a botos alatt. Rögtön érkezhetett volna az egyenlítés, de Rajna rossz passza után Kiss mentett óriásit a gólvonal előtt. A harmad végén egy újabb kakaskodás után megint kiküldtek két ferencvárosit, ezúttal Arany percei következtek, Jago járt a legközelebb a gólhoz a dupla fórban, kísérlete a rövidnél a lepkésről perdült a kapuvasra és onnan fölé, 1-2-vel fordultak a felek a harmadik játékrészre. Továbbra is magas hőfokon pörögtek a csapatok, a kapusok változatlanul villogtak, az újabb gólra az 52. percig kellett várni. Tamminen vitte jégre emberét egy ipponnal, a megítélt páros kiállítás után négy a négy ellen szereztek korongot a hazaiak a vendégkapu mögötti palánknál, Somogyi verte be a szép fonákcenterezést. A rendes játékidő végül 2-2-vel zárult, de ehhez kellett az is, hogy a vége előtt nem sokkal a játékvezetők ne ítéljenek gólt az Arany mamutja alatt megpihenő korong esetében. A túlórában viszont már érvényes gólt szerzett az UTE: Stadel kipattanójára Nemes érkezett védőit megelőzve, Gordie Howe-stílusban vitte be a döntő találatot, a lila-fehérek így megnyerték az év első derbijét, ezzel együtt a Vígh Balázs-vándorkupát is.

utekupa

fotó: Jani Martin/UTE

Ez kicsit több mint egy győzelem

   

Így látták az edzők a derbit.

Fodor Szabolcs vezetőedző, FTC-Telekom: „Egy ilyen derbi eléggé felfokozott hangulatú. Az érzelmek magasban vannak, és ezt kontrollálni kell. Azt gondolom, hogy 5 az 5-ben jobbak voltunk, ezt mindenki látta, aki nézte a meccset, de ha jól számoltam, mi 37 percet voltunk hátrányban, ők 15-öt. Voltunk 3 a 4-ben, 3 az 5-ben, sokat 4 az 5-ben, nekünk két előnyünk volt. Hogy mi ennyivel szabálytalanabbak vagyunk, azt nem tudom így a cserepadról megmondani, vissza kell nézni a meccset, de ez óriási nagy kérdőjel. Egyértelmű, hogy az emberelőny-emberhátrány döntötte el a meccset, ebből sokkal több volt az Újpestnek a mai meccsen.”

Virág Csaba vezetőedző, UTE: „Elképesztő atmoszféra volt, úgyhogy le a kalappal mindenki előtt, nagyon jó volt úgy játszani, hogy ennyien kijöttek. Igen, ez kicsit több mint egy győzelem, úgyhogy nagyon örülünk neki, és annak, hogy a vándorkupát is hazavisszük. A második harmadban annyiban tudtunk váltani, hogy fegyelmezettebben kezdtünk el játszani, mint a Ferencváros, ezáltal több emberelőnyünk is volt. Ott talán ha meglépünk egynél több góllal, akkor könnyebb lehetett volna a vége. A harmadik harmadban nagyon magunkra húztuk a Fradit, ezt kihasználta. 2-2 után újra a saját arcunkat mutattuk, úgyhogy utána már kifejezetten élvezetes volt a mérkőzés számunkra.”

FTC-Telekom

2-3 H (1-1, 0-1, 1-0, 0-1)

UTE

Erste Liga, Tüskecsarnok, 2022. jan. 2., vasárnap.
Arany: 91,7% (Nagy K.)
K
Rajna: 95,7% (Márkus)
Karmeniemi, Boros, Kóger, Nagy G., Somogyi
1
Stadel, Pokornyi, Németh, Kiss Patrik, Suter
Seregély, McFadden, Fowlie, Pavuk, Tóth A.
2
Jago, Kiss D., Kovács A., Just, Coatta
Hegyi, Bohunicky, Roczanov, Galántai, Farkas
3
Varga, Kiss Phil, Csergő, Robichaud, Zsigmond
Sarcia, Bán, Komáromy, Tóth G., Tamminen
4
Balogh, Kovács S., Nemes
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 10:29 FTC Nagy G. McFadden Somogyi
1-1 13:46 UTE PP Kovács A. Coatta
1-2 31:41 UTE PP Kiss Patrik Stadel Kiss D.
2-2 51:12 FTC Somogyi Pavuk Nagy G.
2-3 63:09 UTE Nemes Stadel
47 Kapura lövések száma 36
37 Kiállításpercek 15

Nemes jó ütemben érkezett a kapu elé

 

Az FTC-Telekom–UTE mérkőzés góljai és a Vígh Balázs-vándorkupa átadása videón.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum