DEAC–UNI Győr ETO HC 3-1

   

A Sági fivérek csatáját Martin, a mérkőzést a mindhárom harmadban betaláló DEAC nyerte, az ETO így 13-as vereségsorozattal zárja a 2021-es évet.

A hazaiaknál hiányzott a legutóbb a MAC ellen megsérülő Hári Norbert, míg Sági Martin öccsével, Mátéval nézhetett farkasszemet a túloldali kapu előtt. Alig öt perc kellett a DEAC-nak a vezetés megszerzéséhez: Novotny a saját harmadából indult meg, a győriek közül senki sem támadta meg, zavartalanul nyargalhatott végig a palánk mellett, hogy aztán a kapu elé bekanyarodva mattolja Ságit. A korai gól után azonban ő is, Hetényi is sokáig lehúzta a rolót, a következő találatra egészen a második harmad utolsó percéig kellett várni, ekkor Sági Martin remek alakítás után gyönyörű találattal vette be testvére kapuját. A győriek a záró játékrészben is legfeljebb helyzetekig jutottak, nem úgy Turcotte, aki hat perccel a vége előtt elment a baloldalon, majd szépen húzta el a korongot, s tette be fonákkal Sági mamutja és a vas között. Hetényi shutoutját végül három és féllel a vége előtt a hatodik győri emberelőny rontotta el, pontosabban az abból betaláló Nagy Márk, ám a debreceniek mindhárom harmadban egy-egy gólt ütve megérdemelten húzták be utolsó 2021-es bajnokijukat, míg a győriek ezzel szemben pocsékul, 13-as vereségsorozattal a hátuk mögött, legutóbbi 15 meccsükből 14-et elbukva zárják a naptári évet.

deaceto

fotó: DEAC

Az utolsó 20 perc kevés volt

   

Így látták az edzők a DEAC sikerét az ETO ellen.

Kecskeméti Áron másodedző, DEAC: „Elég jól játszottunk. Kiemeltük a srácoknak a meccs előtt, hogy ez hatpontos találkozó, hiszen, ha valaki ránéz a tabellára, pontosan látja, hogy mennyit jelent nekünk, hogy ezt a meccset meg tudtuk nyerni. 3-0 után talán egyszerűbben kellet volna játszanunk, távol maradni a büntetőpadtól. Túl sok lehetőséget adtunk az ellenfélnek a sok kiállítással és ezzel magunkra húztuk őket.”

Ladányi Balázs vezetőedző, UNI Győr ETO: „Úgy érzem, nagyon nagyot küzdöttünk, visszajöttünk a meccsbe és a harmadik harmadban volt esélyünk. Amikor elkezdtünk úgy igazán arra koncentrálni, hogy már nincs sok hátra és mennünk kell előre, akkor kaptuk a harmadikat, amivel egy kicsit távolabb kerültünk attól, hogy fel tudjunk állni és közelebb kerüljünk hozzájuk. A végén ettől függetlenül nyomtunk, de az utolsó 20 perc kevés volt. Az első 40-ben sok volt az emberhátrányunk, sokat dolgoztunk azért, hogy kevés gólon tartsuk őket, ami sikerült is. Megyünk tovább, dolgozunk tovább és próbáljuk a hibákat kiküszöbölni.”

DEAC

3-1 (1-0, 1-0, 1-1)

UNI Győr ETO HC

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 2021. dec. 30., csütörtök.
Hetényi: 96,8% (Gönczi)
K
Sági Máté: 90,9% (Tóth)
Gőz, Klimek, Spirko, Kulesov, Dalecky
1
Vas, Lendák, Szlama, Schmál, Nagy
Kloz, Vokla, Turcotte, Novotny, Sági Martin
2
Bukor, Kováts, Czakó, Bödök, Turbucz
Sándor F., Jakabfy, Kozma, Mazzag
3
Bugár, Tornyai, Szalma, Páterka, Madácsi
Molnár, Berta
4
Sipák, Béres, Mesterházy, Majoross, Léránt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:51 DEB Novotny Sándor F.
2-0 39:22 DEB Sági Martin Kulesov Spirko
3-0 54:10 DEB Turcotte Sági Martin Novotny
3-1 56:22 ETO PP Nagy Léránt Bukor
33 Kapura lövések száma 31
14 Kiállításpercek 8

Novotny sikerrel dobogott végig a győrieken

 

A DEAC–UNI Győr ETO HC videó-összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum