Vienna Capitals?Hydro Fehérvár AV19 5-2

   

Hiába a nyomasztó fehérvári fölény, a bécsiek ritkán látható ajándékgólokkal tartották otthon mindhárom pontot.

A vendég székesfehérváriaktól továbbra is hiányzott Petan, illetve betegség miatt Szabó Bence. A vasak között ismét a Linzben kapott gól nélkül záró Kornakker kezdett, s mivel Tirronen ezúttal kisebb sérülés miatt el sem utazott a csapattal, a tartalékkapus így a Titánokból felhívott 2000-es születésű Horváth Dominik lett. De hogy jó hír is legyen, Bartalis és Terbócs után egy újabb fontos visszatérőt is üdvözölhettünk Hári János személyében ? más kérdés, magyar szempontból így is roppant frusztrálóan alakult az egész mérkőzés. Hiába nyomott szinte végig a Volán, amely többször egyenlő létszámnál is beszorította a bécsieket, s alakított ki ellenfelénél jóval több és minőségibb helyzetet, ezek túlnyomó része kihasználatlanul maradt, míg a hazaiak gyakorlatilag tökéletesen sáfárkodtak az ölükbe hulló lehetőségekkel. A vendégfölény dacára gól nélküli nyitó harmad után a Vienna a mérkőzés felénél rögtön első kósza előnyét gólra váltotta Fournier könnyelmű védekező harmadbeli korongvesztése után, majd tíz perccel később Hartl ártalmatlannak tűnő, palánkról levágódó pakkját találta meg a jókor jó helyen érkező és mindenkinél hamarabb reagáló Sheppard. Ha ez nem lett volna elég, tíz másodperccel a harmad vége előtt egy újabb rövidzárlatot Meyer büntetett meg, aki Bauer félpályás átadása után értékesítette az ajándékziccert ? a játék összképe alapján nem túlzás állítani, hogy jóformán a semmiből szerzett hideg zuhannyal felérő háromgólos vezetést a Capitals. Ezen az estén ami elromolhatott, el is romlott, vagy másképpen nézve a bécsieknek minden bejött: fél perc sem telt el a záró periódusból, amikor egy újabb előkészítetlen akció után Meyer kiszorított helyzetből is duplázni tudott. Hét perccel a vége előtt Erdély is kihasznált egy kapitális kapushibát, ezzel legalább a fehérvári becsületgól megvolt, a minden mindegy alapon korai kapuslehozatal azonban ismét a bécsiek javára sült el jól, akik így végül nem kevesebb mint öt gólt szereztek tudatosságot nyomokban tartalmazó akciókból. A kevés pozitívum között Bartalis újabb találatát lehetett feljegyezni másfél perccel a dudaszó előtt, ezzel kialakult az 5-2-es végeredmény, ami finoman szólva sem tükrözi a mérkőzés összképét, ám ezt a játékot továbbra is gólra játsszák.

vicavs

fotó: Leo Vymlatil

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum