Sikerrel ünnepelte 2000. mérkőzését a Colorado

 

Az Avalanche gólzáporos meccsen nyert Philadelphiában. Tovább robog a Dallas, Jake Guentzel megállíthatatlan.

Győzelemmel mutatkozott be a Vancouver kispadja mögött Bruce Boudreau. A Travis Green helyére érkező 66 éves szakember a Los Angeles ellen debütált, a csapata pedig 4-0-ra győzött a kaliforniaiak ellen. A Canucks négy fórból kettőt kihasznált J.T.Miller és a 13 találkozó után ismét eredményes Brock Boeser révén. A vasak között Thatcher Demko 31 lövést fogott és ebben a szezonban először védett hibátlanul. Az NHL körforgásába másfél év után visszatérő Boudreau 985 mérkőzésen 568 győzelmet szerzett és a megszerezhető 63,5%-át begyűjtötte. Ez utóbbi mutatóval a harmadik legjobb a liga történetében azon edzők között, akiknek legalább 350 mérkőzése van.

A Dallas az Arizona legyőzésével húzta be egymás után a hetedik sikerét és zsinórban a nyolcadikat odahaza, amivel beállította a franchise-rekordot. Az American Airlines Centerben a Stars végig agilisabban játszott, a fölényét mégis csak az utolsó tíz percben tudta gólokra váltani. A sokáig 1-1-re álló mérkőzésen Jacob Petersen törte meg a döntetlen állást a harmadik harmad közepén, ami után Jamie Benn biztosította be a Stars sikerét egy duplával. Az Arizona hátvédje, Loui Eriksson 1000. mérkőzését játszotta és ezzel a 14. svéd játékos lett, aki elérte ezt a mérföldkövet.

Loui Eriksson_1000

A Philadelphia már korántsem volt olyan szerencsés, mint a Vancouver, mert a kirúgott Alain Vigneault-t váltó Mike Yeo vereséggel debütált. A hazai pályán játszó Flyers gyorsan megszerezte a vezetést a Colorado ellen, de Avalanche még az első harmadban néggyel válaszolt szűk hat perc alatt, amivel gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. A narancsmezesek ezután próbáltak kapaszkodni, de egyszer sem tudtak egy gólnál közelebb kerülni a vendégekhez, akik 7-5-re nyertek a Wells Fargo Centerben. A Flyers az előző mérkőzésén 7-1-re kapott ki, így 28 év elteltével kapott két egymást követő meccsen hetet. Az utolsó ilyen alkalom 1993. november 13-án és 16-án volt, amikor a Buffalótól 7-2-re, a Pittsburghtől 11-5-re kapott ki a Philly.

A Pittsburgh tükörsima győzelemmel zárta fennállása első seattle-i kirándulását. A Penguins öt perc után már 3-0-ra vezetett, a végén pedig 5-1-re győzött. Danton Heinen három pontot gyűjtött, Jeff Carter kétszer iratkozott fel a gólszerzők közé, Jake Guentzel pedig duplázott és egy gólpasszt adott. Guentzel egymás után a 13. meccsen szerzett pontot, amivel a liga jelenlegi leghosszabb aktív sorozatát tudhatja a magáénak.

Az Ottawa büntetőkkel verte a New Jerseyt és ebben a szezonban először nyert meg három egymást követő meccset. A Senators megküzdött a sikeréért, hiszen a rendes játékidőben kétszer is hátrányba került, ám Drake Batherson és Brady Tkachuk révén mindkétszer egalizálni tudott. A rávezetések során Tim Stützle és Josh Norris volt a két nyerőember, akik biztosan értékesítették a maguk büntetőjét.

A Washington szétlövésekkel nyert az Anaheim ellen a Verizon Centerben. A meccs első felében a Capitals volt az aktívabb: kétszer is vezetést szerzett, a Ducks viszont mindkét esetben egyenlített, sőt a második gólja után fordítani is tudott. 2-3 után viszont érkezett a meccs hőse, John Carlson, aki egyenlített, majd a rávezetések ötödik körében győztes gólt szerzett. Alekszandr Ovecskin két találatot készített elő, így 26 mérkőzés után 41 ponttal áll, amivel beállította Dennis Maruk 1981-ben felállított klubrekordját.

NHL, 2021. december 6.:

New Jersey?Tampa Bay 2-3 b.
G: Severson, Bastian ill. Batherson, Tkachuk

Philadelphia?Colorado 5-7
G: Giroux (2), Lindblom, Atkinson, Laughton ill. Johnson, Landeskog, Newhook, Makar, Nyicsuskin, Kadri, Jost

Washington?Anaheim 4-3 b.
G: Wilson, Hagelin, Carlson ill. Manson, Milano, Lettieri

Dallas?Arizona 4-1
G: Benn (2), Hintz, Peterson ill. Gostisbehere

Vancouver?Los Angeles 4-0
G: Boeser, Garland, Lammikko, Miller ill. ?

Seattle?Pittsburgh 1-6
G: Eberle ill. Carter (2), Guentzel (2), Crosby, Heinen

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum