Hibátlan hétvégét zárt a KMH és a MAC

   

Az EWHL-címvédő nagy riválist győzött le itthon, a MAC Budapest idegenben nyert kétszer.

EWHL

A Tüskesátorban a két legutóbbi döntős csapott össze, és ahogy akkor, ezúttal is a KMH Budapest örülhetett: 7-4-re verte a Vienna Sabrest. A magyar csapat gyorsan 2-0-s előnybe került két emberelőnyös góllal, és bár erre még a bécsiek válaszoltak, után sorozatban négy KMH-s találat következett. A Sabres háromgólos csökkentette hátrányát, de közelebb már nem tudott zárkózni a hajrában sem. Huszák Alexandra mesterhármasig jutott, öten zártak két ponttal. A vendégeknél Jókai-Szilágyi Kinga egy asszisztot jegyzett volt csapata ellen. A KMH négy meccs után is hibátlan, a következő hétvégén a Neuberg és a Kärnten ellen folytatja a gárda.

A MAC Budapest idegenbeli túrán vett részt, amelyről hat ponttal tért haza. Először a Bolzanót győzték le 6-1-re Garát-Gasparics Fanniék, úgy, hogy a rivális szerzett vezetést, ám a második harmadtól hengerelt a magyar együttes. A hat gólt hat különböző játékos szerezte, a kapuban pedig Szabó Fruzsina 95,7 százalékkal teljesített. Vasárnap Salzburgban is hatot lőtt a MAC, és ezúttal nem kapott. A magabiztos sikerből Rónai Alexandra két góllal és egy assziszttal, Garát-Gasparics 1+3-mal vette ki a részét, míg Németh Anikó shutoutot ért el. A MAC Budapest hét meccs után 20 ponttal áll a harmadik helyen, az előtte lévők több meccset játszottak.

A Budapest Jégkorong Akadémia a Kärnten Lakerst fogadta, és bár több lövéssel próbálkozott, mint ellenfele, 4-0-ra kikapott. A fiatalokból álló együttes a 10. helyen áll, eddig három pontot gyűjtött.

OB I

Egy meccset rendeztek az előző héten, a MAC 8-1-re verte a BJA-t. Gowie Alexandra három, Iveta Klimasová két gólt ütött. A MAC három emberhátrányos találatot is szerzett. A két csapat szerdán ismét találkozik.

U25

Az A osztályban az FTC 9-0-ra ütötte ki a Rampage Select csapatát, Papacsek Réka és Maricsek Sára is 2+2-ig jutott. A MAC Marilyn 5-1-re nyert a KSH ellen, Torontáli Anna duplázott. A B csoportban a White Sharks 12-0-ra verte a Szombathelyi Pingvineket, a Jégvirágok és a Hatvan pedig 7-1-es győzelemnek örülhetett.

DEBL

Az osztrák ligában 2-0-ra nyert a Junior Capitals Flyers vendégeként Papacsek Réka és Péter Csilla góljával. A MAC Marilyn 6-3-ra bizonyult jobbnak a KSI-nél, Torontáli Anna ezúttal is két gólt szerzett.

Légiósok

A svéd ligában a Göteborg kétszer kapott ki a hétvégén. A Brynas 13-2-re, a Leksand 4-1-re bizonyult jobbnak Horváth Imola csapatánál. A magyar csatárnak a két meccsen egy lövése és egy kiállítása volt.

Az amerikai egyetemi ligában Seregély Míra csapata, a Maine kétszer maradt alul hosszabbításban a Boston College-dzsal szemben, 4-3-ra és 2-1-re. Az első meccsen egy assziszt és öt lövés került a magyar játékos neve mellé, míg a másodikon a gólpassz mellett háromszor lőtt kapura. Odnoga Lotti együttese, a Dartmouth sem zárt sikeres hétvégét: a Rensselaer 3-1-re, az Union 2-1-re győzött ellene. A magyar bekk összesen ötször próbálkozott lövéssel.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum