DVTK Jegesmedvék–FTC-Telekom 1-5
A zöld-fehérek még a Kiss Bence kapustalálataként elkönyvelt öngóljukat is elbírták, Tóth Adrián triplázott a miskolciak elleni meccsen.
A hazaiaknál Farkas Olivér helyett Illés öltözhetett, a ferencvárosiaknál pedig nem játszott Bán, Farkas és az eltiltását töltő Pavuk, ellenben jégre léphetett Roczanov. Mezőnyjáték jellemezte az első harmadot, nem forogtak nagy veszélyben a kapuk. A legnagyobb helyzet az emberhátrányban kilépő Fowlie előtt adódott, de mellélőtt. A játékrész végén a hazaiak is kivédekeztek egy emberhátrányt. A második felvonás Miskolci lövésével kezdődött, de Arany védeni tudott. Az FTC átvette a kezdeményezést, nyomását Kóger kiállítása törte meg. A kiegészülést követően Roczanov szerezhette volna meg a vezetést, ám ez végül Nagy Gergőnek jött össze a 31.percben, Kóger lekészítését követően talált be messziről. A folytatásban a zöld-fehérek előbb kivédekeztek egy szimpla, majd egy kettős hátrányt is. A harmad utolsó másodpercében Löveiék bejuttatták a korongot Arany kapujába, de a játékvezetők videózást követően sem adták meg a találatot, 40 perc után maradt a 0-1.
A 42. percben a Tóth fivérek megduplázták az FTC előnyét, Gergő lövése kijött Kissről, a kipattanót Adrián tette be, 0-2. Két perc múlva újból villant a magyar bajnokság örökranglistáját vezető Tóth: Wehrs kiállítása alatt Kóger lekészítéséből módosította 3-0-ra az eredményt. Egy újabb Jegesmedvék-kiállítás alatt felpörögtek az események, Kiss Bence hatalmas bravúrokat mutatott be, de Arany Gergelynek is minden tudására szükség volt Walkerrel szemben. Az 58. percben komikus jelenetsor után megszületett a DVTK Jegesmedvék szépítő találata: egy késleltetett kiállítás során lekorcsolyázott Arany, Nagy Gergő passzába rosszul ért bele Kärmeniemi, a korong becsúszott az üresen maradt ketrecbe, 1-3. A gólt a hazaiak kapusának, Kiss Bencének könyvelték el. A végén McFadden, illetve Tóth Adrián is betalált kettős, majd szimpla emberelőnyből, utóbbi ezzel mesterhármasig jutott.
Az FTC-Telekom megérdemelten nyert 5-1-re, így utolérte a harmadik helyen álló Gyergyói HK-t. A két csapat vasárnap a Tüskecsarnokban egymás után lép jégre, a DVTK Jegesmedvék a MAC HKB-val játszik majd, míg az FTC-Telekom a DEAC-ot fogadja.
fotó: DVTK Jegesmedvék
Ez kell ebben a ligában, ha valaki nyerni szeretne
Edzői értékelések a DVTK-FTC meccs után.
Tokaji Viktor vezetőedző, DVTK: „Nem feltétlenül tükrözi az eredményt a játékot. Nem először fordul ez elő a szezonban. Nagyot küzdöttünk, nem feltétlenül a Fradi ellen, hanem saját magunk ellen. Érvényes ez a harmadik harmadra kifejezetten. Tudtuk azt, hogy a Fradi egy bajnokcsapat, tudtuk, hogy jó csapat, és valahogy nem azzal az energiaszinttel kezdtük el a játékot, ahogy szerettük volna. Megijedtünk a saját magunk árnyékától. Ebből tudtunk váltani és túl is éltünk. Viszont, ahogyan a fiatalok végig húzták ma a szekeret, az mindenféleképpen előremutató és tulajdonképpen ezért van ez az egész szezon.”
Fodor Szabolcs vezetőedző, FTC-Telekom: „Végigdolgoztuk a 60 percet. Mindenki láthatja, nem titok, hogy a DVTK egyre jobb. Már a bajnokság elején is jók voltak, de még hiányzott nekik a gól. Nagyon harcos csapat, és 100 százalékot kell nyújtani ahhoz, hogy legyőzzük őket, pláne itt Miskolcon. Úgy gondolom, hogy a csapatomnak ez sikerült. Az emberhátrányos védekezés fantasztikus volt, az emberelőnyös játék is. Ez kell ebben a ligában, hogyha valaki nyerni szeretne. Megküzdöttünk, és megérdemelten visszük haza a három pontot.”
Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 585 néző. Játékvezetők: Németh, Németh, Balla, Szabó. |
Kiss B.: 88,9% (Duschek) | K |
Arany: 100% (Földes) |
Hyvarinen, Wehrs, Walker, Elgestal, Miskolczi | 1 |
Karmeniemi, Boros, Nagy G., Hajós, Kóger |
Doetzel, Hadobás, Lövei, Mattyasovszky, Galajda | 2 |
Seregély, McFadden, Tóth A., Fowlie, Tóth G. |
Szirányi, Kiss R., Galanisz, Ritó, Vojtkó | 3 |
Hegyi, Sarcia, Kulmala, Tamminen, Somogyi |
Szabad, Illés, Pecsét, Mihalik, Farkas M. | 4 |
Komáromy, Roczanov, Galántai |
Tokaji Viktor, Sainio Jarmo | E |
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 30:40 | FTC | Nagy G. | Kóger | Hajós | |
0-2 | 41:10 | FTC | Tóth A. | Tóth G. | Sarcia | |
0-3 | 43:43 | FTC | PP | Tóth A. | Kóger | Karmeniemi |
1-3 | 57:15 | MIS | EN | Miskolczi | ||
1-4 | 58:37 | FTC | PP2 | McFadden | Nagy G. | Fowlie |
1-5 | 59:43 | FTC | PP | Tóth A. | Kóger | Hegyi |
29 | Kapura lövések száma | 45 |
18 | Kiállításpercek | 14 |
Videón az öngól és a Tóth Adrián-tripla
A DVTK-FTC meccs összefoglalója.
További cikkek
- Mintha a mieink álltak volna meg és zavarodtak volna össze a saját gólunk után
- A végén odaadtunk egy gólt, ami nehéz, de tetszett több minden, amit a csapat tett a jégen
- Lejátszottak minket, túlságosan tiszteltük őket
- A srácok nagy többsége csak utas volt a meccsen
- Osztálykülönbség volt a két csapat között
- BJAHC-Csíkszereda 4-3
- FTC-Telekom–DVTK Jegesmedvék 1-2
- UTE–DEAC 1-3
- CSM Corona Brasov–FEHA19 2-3