Dunaújvárosi Acélbikák–Titánok 9-1

   

A hazaiak már az első harmadban eldöntötték a mesterhármasig jutó Török Viktor vezetésével a Fejér megyei rangadót.

A DAB-nál Somogyi helyett Dudkin kapott lehetőséget, míg a Titánoknál egy sornyi változás történt: Salamon, Tkacsenko, Győrffy és Fedorin bekerült, Asztrahancev, Molnár, Dolinar, Grin és Jábor kimaradt. A 6. percben Török remek indítást kapott, sikeres szólójával vezetéshez juttatta a DAB-ot. A nyitó harmad közepén megint Török villant, szép cselek után talált be Szelesnek, majd az első játékrész folytatásában Ribcsik és Szűcs ugrottak meg ketten, előbbi zárta góllal az akciót, Török mesterhármasig jutott, végül Szappanos meglőtte az 5. DAB-találatot. A második felvonástól Horváth érkezett a Titánok kapujába, őt Ribcsik emberelőnyben avatta fel. A 28. percben Ambrus meglőtte a vendégek szépítő gólját. A harmad folytatásában Szappanos mesterien ért bele Benke lövésébe. A záró játékrészben Gebei éles szögből meglőtte idei első találatát, majd az utolsó előtti percben Németh Péter beállította a 9-1-es végeredményt.

dabtit_AF_8101

fotó: Anda Fábián/DAB

Nem akarok kifogásokat keresni, rosszul játszottunk

   

Így látták az edzők a megyei rangadót.

Leo Gudas vezetőedző, Dunaújváros: „Nagyon jól kezdtünk, az öt szerzett gól magáért is beszél, s ez a jó kezdés meg is határozta a meccs további képét. A második harmadban azért elkövettünk hibákat, több lehetőséget is adtunk ellenfelünknek a gólszerzésre, de ezzel együtt is irányítás alatt tartottuk a mérkőzést. Nagyon fontos volt számunkra ez a győzelem, szeretnénk eljutni a rájátszásig, s a jövőben természetesen az a célunk, hogy további pontokat szerezzünk.”

Anatoli Bogdanov vezetőedző, Titánok: „Az első harmad lesújtó volt számunkra, négy kontra után 5-0 volt az állás, és ebből most nem tudtunk visszajönni. Kicsit vékony volt ma a keretünk, vannak betegeink, de nem akarok kifogásokat keresni, rosszul játszottunk. Gratulálok a Dunaújvárosnak, jól használták ki a lehetőségeiket, ha mi is valamivel hatékonyabbak lettünk volna a helyzeteinknél, talán máshogy alakult volna a meccs. Csalódottak vagyunk, de remélem, hogy tanulunk ebből és előrébb tudunk lépni csapatként.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 161 néző. Játékvezetők: Pálkövi, Pálkövi, Molnár, Fényi.
Krajcovic: 97,2% (Kovács)
K
Szeles: 68,8% (Horváth D. Cs.: 78,9%)
Pozsár, Bubnov, Török, Szappanos, Kabatajev
1
Farkas, Reiter, Szkakodub, Lundin, Keceli-Mészáros
Benke, Bobcek, Ribcsik, Szűcs, Németh P.
2
Kóger, Salamon, Ambrus Cs., Fekete , Dézsi
Szécsi, Erdély, Pinczés O., Lőczi, Németh Á.
3
Tkacsenko, Szabó P., Csiszer, Mayer, Nagy
Druja, Tamás, Dudkin, Marosi, Gebei
4
Fedorin, Győrffy, Alapi
Gudas Leo, Lichanec Peter
E
Bogdanov Anatoli, Arany Máté Dániel
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:43 DAB Török Szécsi
2-0 09:26 DAB Török Szappanos
3-0 13:29 DAB Ribcsik Szűcs Németh P.
4-0 15:09 DAB Török Szappanos Szécsi
5-0 19:17 DAB Szappanos Kabatajev Bubnov
6-0 23:43 DAB PP Ribcsik Szappanos Bobcek
6-1 27:47 TIT Ambrus Cs. Fekete Dézsi
7-1 33:24 DAB Szappanos Benke Tamás
8-1 51:48 DAB Gebei Marosi Erdély
9-1 58:52 DAB Németh P. Ribcsik Szűcs
35 Kapura lövések száma 36
6 Kiállításpercek 6

Török gyönyörű gólokkal jutott mesterhármasig

 

A DAB–Titánok Fejér megyei rangadó találatai videón.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 30., kedd
MK 18:00 MISMAC 1-2VÉGE
MK 18:30 FTCUTE TÖRÖLVE
december 2., csütörtök
EL 17:00 TITGYE 2-5VÉGE
EL 18:00 UTESCC 3-2VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 5-1VÉGE
december 3., péntek
EL 17:00 MACBRA 5-1VÉGE
EL 18:30 DEBTIT 7-0VÉGE
EL 19:00 ETOSCC 3-6VÉGE
ICEHL 19:15 AVSZNO 5-1VÉGE
    • DIGI SPORT 2
december 4., szombat
EL 14:15 DABMAC 
EL 17:00 MISGYE 
EL 18:30 UTEFTC 
december 5., vasárnap
EL 14:15 ETOBRA 
ICEHL 17:30 LNZAVS 
EL 18:00 DABSCC 
december 6., hétfő
KHL 17:30 DMOCSZ 
    • SPORT 2
EL 18:00 DEBGYE 
EL 18:00 UTEBRA 
EL 18:30 FTCSCC 
december 7., kedd
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum