Fehérorosz tornagyőzelem Jesenicében

 

A nemzetközi szünetben három leendő vb-ellenfelünk részvételével rendeztek tornát Szlovéniában.

A jesenicei négy nemzet tornán a házigazda szlovén csapat mellett Ausztria, Franciaország és Fehéroroszország válogatottja vett részt. Ausztria a kísérletezésre helyezte a hangsúlyt, 10 abszolút újoncot, köztük a 2004-es születésű, tehát 17 éves, a Rögle BK-ban pallérozódó Marco Kaspert is nevezték a tornára, aki, ha már ott volt, nem vesztegette az idejét, 2 góllal és 2 gólpasszal a torna kanadai táblázatának harmadik helyén zárt Ivan Drozdov és Roman Gorbunov mögött. Bár a fehéroroszok különböző okok miatt csak 18 mezőnyjátékossal utaztak el, és Craig Woodcroft szövetségi kapitány is Minszkben maradt egészségügyi okokból, ez nem akadályozta meg őket abban, hogy a mezőny élén zárjanak. Mindhárom mérkőzésüket megnyerték, egyetlen pontjukat a házigazda szlovénokkal szemben veszítették el, akik viszont éppen ezzel az egy megszerzett ponttal zártak az utolsó helyen. A tornagyőzelem a francia?fehérorosz meccsen dőlt el, amelyet meglehetősen túlfűtött hangulat jellemzett két 5+20 perces kiállítással és verekedésekkel tarkítva. Az első 20 perc után a beloruszok álltak győzelemre, a második szünetben a kékek, de a harmadik harmadban lőtt négy fehérorosz gól minden kérdést eldöntött.

A torna eredményei:

november 11.:
Fehéroroszország?Ausztria 3-2 h. (1-1, 1-1, 0-0, 1-0) ? jegyzőkönyv, videó
Szlovénia?Franciaország 2-3 (1-2, 1-0, 0-1) ? jegyzőkönyv, videó

november 12.:
Franciaország?Ausztria 2-3 h. (0-0, 2-1, 0-1, 0-1) ? jegyzőkönyv
Szlovénia?Fehéroroszország 0-3 (0-1, 0-1, 0-1) ? jegyzőkönyv

november 13.:
Ausztria?Szlovénia 2-1 h. (0-0, 1-1, 0-0, 1-0) ? jegyzőkönyv
Franciaország?Fehéroroszország 3-6 (1-2, 2-0, 0-4) ? jegyzőkönyv

ICE HOCKEY - EIHC, AUT vs SLO

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum