Hydro Fehérvár AV19?Val Pusteria 5-4

   
A mérkőzés előtt a csapatok és a szurkolók megemlékeztek a Bratislava Capitals napokban tragikus hirtelenséggel elhunyt játékosáról és sportvezetőjéről, Boris Sádeckyről és ifjabb Dusan Pasekről.

Erősen kezdett a Fehérvár, próbált gyorsan vezetést szerezni. Az első percekben Sarauerék alaposan bemelegítették Sholl kapust. Atkinson esett hatalmasat, a fejét is beverte, szerencsére tudta folytatni. Kiállítások törték meg a Volán lendületét. Úgy tűnt Shawt buktatták, mégis Dobmayer ült ki. Jól zárt a védelem, felállni se tudtak a vendégek. Egy rossz csere okozta az újabb emberhátrányt. Ezt már kihasználta a Pustertal: a 8. percben Hanna középről, takarásból lőtt a hálóba (0-1). Még a harmad felénél se jártunk, amikor Petant is kiszórták. A védelem ezúttal is kitartott, de támadásvezetésre nem volt esély. Maradtak a jégen a speciális egységek, végre fordított szereposztásban. Az emberelőny leteltekor Kuralt vágott egy lepattanót az üres kapuba (1-1). A játékvezetők videóztak, majd érvényesnek ítélték a találatot. A hajrá a hazaiaké volt, Shaw és Jacobs is közel járt a gólhoz, az eredmény nem változott.

A szünetet követő első percekben lassan csordogált tovább a mérkőzés, a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. Kuralt lövése elakadt a blokkban, de mutatta, ritmust váltott a Fehérvár. A 28. percben villant a harmadik sor: egy Magosi, Németh, Mihály háromszögelés után utóbbi lőtt az üres kapuba (2-1). Az ifjú Németh Kristóf remek helyzetfelismerése volt a kulcsmomentum, Mihálynak már könnyű dolga volt. Gyorsan jött az egyenlítés: Traversa kapu mögüli passzát Hannoun juttatta a gólvonal mögé (2-2). A mezőnyben gyűrték tovább egymást a csapatok. A 35. percben Sarauer kanyarodott az alapvonal mögül a kapu elé, majd eltette Sholl mellett a pakkot (3-2). Rétfalvi kapirgált a ketrec előtt, nagy elánnal harcoltak a fehérvári fiatalok, majd Erdély korongja csúszott el mindenki előtt a gólvonalon. Szoros maradt az összecsapás, a döntés a záró játékrészre maradt.

Az utolsó felvonás igazi gólesőt hozott. Egy perc sem telt el, amikor Stukel egyéni akció végén előbb a védőjét, majd a kapust is kicselezve egyenlített (3-3). Kuralt nem hagyta sokáig örülni az ellenfelet, beszáguldott a harmadba, és hatalmas bombagóllal visszavette a vezetést (4-3). Ez sem tartott sokáig, Mantinger góllal zárta a szólóját (4-4). Szűk 4 perc alatt háromszor is betaláltak a csapatok, kezdődhetett minden elölről. Campbellék védekezése többször elcsúszott, igaz volt ez a vendégekre is, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Az utolsó tíz perchez érve a tartalékos és szemmel láthatóan elfáradó Volánnal szemben fölénybe kerültek a látogatók, szerencsére ez az eredményben nem mutatkozott meg. A hajrára Erdélyék mozgósították az erőtartalékokat, kiharcoltak egy emberelőnyt. Carusóék kihúzták a hosszabbításig.

Az áthúzódó emberelőny miatt 4 a 3 ellen kezdte a ráadást a Volán, Petan passzából a vezérré előlépő Sarauer gyorsan eldöntötte a bónuszpont sorsát (5-4). A Hydro Fehérvár győzelmével továbbra is dobogós.

avsval

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum