Nyugdíjba küldik a Nashville 35-ös mezét

 

Pekka Rinne száma lesz az első, amit visszavonultatnak a Predatorsnál.

2022. február 24-én történelmi esemény szemtanúi lesznek a Bridgestone Arena nézői. A Nashville?Dallas mérkőzés előtt visszavonultatják a pályafutását júliusban befejező, Pekka Rinne 35-ös számú mezét. A franchise arcának is tekintett finn kapust 2004-ben draftolta a klub, a 8. kör 258. helyén. A válogatón elfoglalt helyezése nyomán nem jósoltak nagy jövőt a 18 éves fiatalnak, ő azonban mindenkire rácáfolt és másfél évtized elteltével a franchise arcaként támasztotta le a bárdot. 2005 és 2008 között mindössze három mérkőzés jutott Rinnének, az első teljes idényében a 2008/09-es szezonban viszont rárúgta az ajtót az NHL-re, hiszen 54 mérkőzésen 29-15-4-es mérleggel zárt, 2,38 volt a kapottgól-átlaga és 91,7%-os hatékonysággal védett. Ezzel a teljesítménnyel nemcsak megszerezte az első számú kapusnak járó posztot a klubban, de ligaszinten is az elitbe emelkedett, amit egy évtizeden keresztül meg is tartott. 2015-ben kapta meg maga mögé honfitársát, Juuse Sarost, aki két évvel ezelőtt szorította ki végleg a kezdőből.

Rinne 16 éves NHL-pályafutása alatt nemcsak minden franchise-rekordot megdöntött Nashville-ben, de a finn kapusok ranglistáján is első helyre lépett. Mindkét listán az első helyen áll a mérkőzések (683), a győzelmek (369), a shutoutok (60), a kapottgól-átlagok (2,43), a shutoutok (60) és védések (17 627) tekintetében. Egyedül a 91,7%-es hatékonyságával nem áll az első helyen, itt csak a negyedik helyet foglalja el Rask, Saros és Raanta mögött. Teljesítményét a szakma is elismerte: 2018-ban megkapta a legkiválóbb kapusnak járó Vezina Trophyt, idén pedig a humanitárius tevékenységéért a King Clancy-díjat.

Maga az érintett, így nyilatkozott a klub bejelentését követően: “Az első Predatornak lenni, akinek visszavonultatják a mezét, hatalmas megtiszteltetés. A franchise csak 1998 óta létezik, de szerencsésnek mondhatom magam, hogy így is ilyen sokáig játszhattam a csapatban játszhattam. Egy ilyen pillanatban, egy ilyen bejelentés után az ember elkezd emlékezni, és visszagondol azokra a játékosokra, akikkel együtt játszott, azokra az edzőkre, akikkel egy dolgozott, minden emberre, akik segítettek nekem végigmenni ezen az úton. Februárban engem fognak ünnepelni, de ez egy csapatmunka volt, erre így kell gondolni, mert nélkülük ez nem sikerült volna. Rengeteg mezt láttam visszavonultatva, de soha nem gondoltam volna, hogy ez velem is megtörténik. Nagyon büszke és nagyon hálás vagyok, a klubnak, a társaimnak és mindenkinek.”

pekka rinne

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum