Három sorral is javítana a Fehérvár Dornbirnban

 

A Hydro Fehérvár AV19 a szezonban egyelőre adós a jó játékkal a Dornbirn ellen, szombat este így alig három sorral is meglepetést szereznének Erdély Csanádék.

Péntek este sajnálatos esemény miatt maradt félbe a Dornbirn?Bratislava Capitals találkozó, a székesfehérváriak szombati vendégjátéka remélhetőleg feledtetni tudja az egy nappal korábbi ijesztő jelenetsorokat. A betegséggel küszködő Kevin Constantine vezetőedzőt helyettesítő Kiss Dávid a Bolzano ellen 3-2-re elvesztett csata után elmondta, nem szeretnek kifogásokat keresni, a magyar csapatot sújtó sérüléshullám ellenére készen fognak állni Dornbirnben is. Azt azonban sem ő, sem Erdély Csanád nem tagadta, ilyen kevés játékossal, a háromsorozás és a ?duplázások? hatására a meccsek végére nagyon elfárad a csapat, ez történt kedden Villachban és pénteken Bolzanóban is. Ami persze nem csoda, főleg, hogy a két legfrissebb kieső, Nilsson és Hári a speciális egységeknek is fontos tagja, így ezen a téren is pótolni kellett őket. A Dornbirn elleni idei fehérvári mérleg egyelőre felemás: egy hónapja a Volán nyögvenyelős sikerrel ugyan, de elhozta a pontokat a Messestadionból (6-3), másfél héttel később, a Raktár utcában viszont az osztrákok nyertek 3-1-re. Erdély Csanád le is szögezte: a Dornbirn ellen egyelőre adósak a jó játékkal, és törlesztenivalójuk is akad, így remélhetőleg sikerül meglepetéssel távozniuk az egyelőre a rájátszást nem érő 11. helyen álló osztrákok otthonából.

decavs

fotó: CDM/Blende47

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 
ICEHL 17:30 AVSHCI 
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 
EL 17:40 BJAFHA 
EL 18:00 DABMIS 
Partnerünk
Archívum