Lemondott Joel Quenneville és Stan Bowman

 

A Florida legendás vezetőedzője és a Chicago Blackhawks szintén széles körben elismert általános igazgatója egy 2010-es eset miatt kényszerültek távozni állásukból.

Az ügyet nem más, mint a DVTK Jegesmedvéknél is megfordult csatár, Kyle Beach robbantotta ki. Egy játékostársával szexuális bántalmazás miatt perelték be a Chicago Blackhawkst, minek következtében máris távozott a csapat általános igazgatója, elnökhelyettese, de még Joel Quenneville is, aki a hét elején még a veretlenül ligaelső Floridánál volt vezetőedző. A per nyáron indult el, de a 2008-as draft első körének 11. helyén draftolt Beach csak szerdán állt nyilvánosság elé, és vállalta névvel és arccal, hogy ő az egyik sértett. A csapatot azért perelik, mert Brad Aldrich videóedző tettéről mindenki tudott a szervezetnél, mégsem tettek semmit. Az egykori játékostársak egybehangzóan állítják, kizárt, hogy lett volna valaki felelős beosztásban a csapatnál, aki ne tudott volna a feltételezett bűncselekményről. Vizsgálat azonban akkor nem indult, sőt, Aldrich a szezon végén együtt ünnepelt a csapattal, a neve is felkerült a kupára.

Nyáron aztán szépen csöndben távozott, de szexuális aberrációja nyilvánvalóan megmaradt, hiszen a Beach mellett szintén perre menő másik játékos esete 2013-ban történt, sőt ebben az évben tinédzserrel szembeni szexuális bűncselekmények elkövetéséért 9 hónap börtönre ítélték. Mindebben óriási felelőssége van a Blackhawksnak, hiszen az ügy szőnyeg alá söprésével tették lehetővé, hogy Aldrich az amerikai ifiválogatott és középiskolai csapatok mellett dolgozhasson. A liga máris lépett, kétmillió dollárra büntette a klubot, az érintettek lefejezése pedig megkezdődött, a fentieken túl szintén távozott Al MacIsaac elnökhelyettes is, egyelőre csak Kevin Cheveldayoff maradt a helyén: a cikk írásának pillanatában még ő a Winnipeg általános igazgatója, noha 2010-ben Bowman helyettese volt a Blackhawksnál. A szurkolók körében óriási a felháborodás, miközben a csapat két ikonja, Jonathan Toews és Patrick Kane elítélte ugyan az ügyet, de személyesen kiálltak Bowman és MacIsaac mellett. Ugyanígy tett a csapat jelenlegi edzője, Jeremy Colliton is.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum