UNI Győr ETO HC–SC Csíkszereda 3-4

   

A fordulatos mérkőzést a kétgólos előnyét előbb leadó, a záró harmadban azonban egyenlítő címvédő húzta be végül Péter Balázs túlórás találatával.

A győri kispadon nem lehetett ott az egymeccses eltiltását töltő Ladányi Balázs, a kapuban viszont ezúttal is Tóth Károly Balázs kezdett, és nem rajta múlott, hogy a vendég csíkiak tíz perc alatt kétgólos előnyre tettek szert. A nyolcadik percben egyetlen védelmi kihagyás elegendő volt a hazaiak részéről, a koronggal szabadon meglóduló Becze szépen találta meg a lyukat a kapus lábai között. Három perc sem telt bele, a győri védők a palánkjuknál nem tudták megszerezni a korongot, a másik oldalra áttett pakkal Kubát korcsolyázott be középre és lőtte ki a sarkot. A hazaiak azonban ekkor ébresztőt fújtak, aminek meg is lett az eredménye. Előbb a harmad végén a kiállításából visszatérő Czakó tette át a játékszert a jobboldalon üresen maradó Páterkának, aki szépen lőtte el Adorján mellett, majd a középső harmad hatodik percében Bukor lapos, kékvonalas lövése találta meg az utat a kapuba. Fél perccel az etap vége előtt a lehető legjobbkor a vezetést is magához ragadta a Győr. Gecse kapu mögötti körülményeskedését használták ki a hazai támadók, az elrabolt korongot Szalma centerezte be Páterkának, aki másodszor sem hibázott.

Óriási erőket mozgósított a végjátékra a Sportklub. Tóth és a védelem egy darabig állta a sarat, a hatalmas nyomás a 48. percben emberelőnyben érett góllá: egy palánkról levágódó korong éppen Szkacskov elé pattant, a veterán orosz éles szögből tette be a rövidre.

A hirtelen halálban egy klasszikus kettő az egy elleni szituációt rutinosan készre játszott Becze és Péter Balázs, utóbbi lőtte ki a kulacsot, a címvédő így megállította a remek formában lévő győrieket, de a pontosztozkodással egyik fél sem lehet elégedetlen.

etoscc

Ez nagyon értékes egy pont

   

Edzői értékelések a Győr-Sportklub találkozóról.

Revák Zoltán másodedző, UNI Győr ETO HC: „Nagyon jó mérkőzés játszottunk, megvolt a lehetőségünk a győzelemre. Egy pontot sikerült szerezni, de úgy gondolom, hogy ez nagyon értékes egy pont. A csapatmunka, a kapusteljesítmény, amit letettünk az asztalra, az mind dicséretes. Ma az ellenfél volt a jobb.”

Hozó Levente vezetőedző, SC Csíkszereda: „Ez nagy győzelem, mert a második harmadot teljesen átaludtuk, hagytuk, hogy az ellenfél a saját játékát játssza. Fel is jöttek, de nagy erőket mozgattunk meg, visszajöttünk a mérkőzésbe, és hosszabbításgóllal nyertünk. Nagyon örülök ennek az eredménynek.”

Erste Liga, Győr, 520 néző. Játékvezetők: Kincses, Kincses, Kedves, Szabó.
Tóth: 90,7% (Sági)
K
Adorján: 91,9% (Szamankov)
Kmec, Vas, Dézsi, Schmál, Turbucz
1
Kubát, Salló, Sofron, Rokaly Sz., Péter B.
Bukor, Kováts, Szlama, Léránt, Czakó
2
Láday, Kuljas, Becze, Bíró, Rokaly N.
Bugár, Tornyai, Szalma, Páterka, Madácsi
3
Reisz, Gecse, Fodor, Stach, Szkacskov
Mesterházy, Majoross
4
Casaneanu, Péter A.
Revák Zoltán
E
Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 07:36 SCC Becze
0-2 10:26 SCC Kubát Rokaly Sz. Péter B.
1-2 16:38 ETO Páterka Czakó Vas
2-2 26:00 ETO Bukor Turbucz
3-2 39:25 ETO Páterka Szalma Turbucz
3-3 47:24 SCC PP Szkacskov Kuljas
3-4 61:12 SCC Péter B. Becze Salló
37 Kapura lövések száma 43
10 Kiállításpercek 8

Lendületes akció végén döntött Péter Balázs

 

A hosszabbításban eldőlt UNI Győr ETO HC–SC Csíkszeredai mérkőzés videó-összefoglalója.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum