FTC-Telekom?Olimp Riga 3-1

   

A magyar bajnok jelentős fegyvertényt végrehajtva győzte le rutinos lett ellenfelét, két percre volt a 3-0-s bravúrtól, a Riga végül a hajrában emberelőnyben lőtte meg kulcsfontosságú gólját.

Nem ígérkezett könnyűnek az FTC feladata a rutinos, korábbi és jelenlegi lett válogatott játékosokkal megtámogatott rigaiak ellen, amelynek keretében számos elit-világbajnokságot és olimpiát is megjárt hokis található meg ? a 40 éves csapatkapitány, a 400 KHL-meccsmúlttal bíró Georgijs Pujacs például a lett hoki ikonikus alakjaként előbbiből kilencet, utóbbiból hármat tud felmutatni egymaga. A kezdés viszont az elmúlt két nappal ellentétben végre jól sikerült hazai szempontból: a nyitó harmad közepén ki más, mint a kapu elé menetrendszerűen érkező Nagy Gergő szerezte meg a vezetést Fowlie asszisztja után, és a csapatkapitány könnyen duplázhatott is volna, ám a harmad végefelé a kapuvasat csengette meg. Kiegyenlített játékot hozott a mérkőzés, de a hazai kapuban Arany Gergely mindent fogott, megadva az alapot társainak, akik becsülettel próbálkoztak is, a középső játékrészben eredménytelenül: a legnagyobb helyzet másfél perccel a harmad vége előtt Tóth Gergő előtt adódott, de benne maradt az ütőjében a második ferencvárosi gól. A záró húsz percet ismét remekül kezdték a zöld-fehérek. Hatalmas kavarodást követően érkezett meg a második gól: Tamminen betett korongja okozott kisebb lett pánikot, a kapusra saját védője lökte rá az egyik ferencvárosi támadót, a játékosok eztán estek-keltek, miközben megpróbálták kitakarítani a korongot. Nem sikerült: Somogyi Balázs hathatós közreműködésével visszakerült a pakk a finn center elé, őt pedig a kapu előtt elhagyott gazdátlanul heverő ütő sem tudta megakadályozni abban, hogy megszerezze csapata nagyon fontos második találatát. A lehető legjobbkor jött a gól, a Fradi megérezte a vérszagot, és gyorsan kihasználta lélektani előnyét és a vendégek zavarát. Három perccel később ismét a Tamminen, Somogyi duó hozta össze a gólt: utóbbi takarta a kilátást Bruevics kapus elől, majd a kipattanót úgy lőtte be, hogy miután korcsolyájával maga elé tette a korongot, még épp annyira beleért ütője végével, hogy ne lehessen szándékos rúgó mozdulat okán érvényteleníteni a gólt.

Két perc választotta el a Fradit a 3-0-s bravúrgyőzelemtől, sőt, 70 másodpercig kettős emberfórban is próbálkozhatott a biztos továbbjutást érő 4-0 eléréséért, ám a lettek kivédekezték a hátrányt, majd ők érték el azt a gólt, ami könnyen lehet, hogy a továbbjutásukat jelenti majd. Az ő emberelőnyükben Brahmanis csalta a távolságot a koronggal, majd váratlanul, a baloldali bulikör közepéről óriási gólt ragasztott Arany kapujába. Ezzel kialakult a 3-1-es végeredmény, ami egyfelől komoly skalp a Ferencváros részéről, másfelől viszont azt eredményezi, hogy amennyiben a Szokil Kijev este érvényesíti a várható papírformát a már biztosan búcsúzó Tartuval szemben, és rendes játékidőben győz, úgy a hármas körbeverésből az Olimp Riga jön ki jobban, hiszen az egymás elleni minitabellán az ő gólkülönbségük +1, az ukránoké 0, a ferencvárosiaké pedig -1. A Fradi így már csak és kizárólag egy észt bravúr-pontszerzés esetén juthat tovább a novemberi utolsó selejtezőkörbe (ez esetben ugyanis a Rigával állna pontazonossággal, az egymás elleni eredmény viszont a magyar bajnok javára döntene).

A Kontinentális Kupa C csoportjának programja:

2021. október 22., péntek, 16:00: FTC-Telekom?Tartu Välk 494 8-1
2021. október 22., péntek, 19:30: Olimp Riga?Szokil Kijev 4-1

2021. október 23., szombat, 16:00: FTC-Telekom?Szokil Kijev 1-4
2021. október 23., szombat, 19:30: Olimp Riga?Tartu Välk 494 5-3

2021. október 24., vasárnap, 15.00: Olimp Riga?FTC-Telekom 1-3
2021. október 24., vasárnap, 18.30: Szokil Kijev?Tartu Välk 494

ftcolimpriga

fotó: Illyés Tibor


Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum