FTC-Telekom?Szokil Kijev 1-4

   

A fiatal, szélvészgyors és kiválóan kontrázó ukrán csapat Arany Gergely remeklése ellenére megérdemelten győzte le a Ferencvárost.

A zöld-fehérek egyik legjobbjuk, a pénteken csúnyán kiiktatott és agyrázkódással a kórházban megfigyelésre benntartott Kulmala nélkül voltak kénytelenek kiállni, a finn junior-világbajnok helyére Tóth Adrián költözött fel az első sorba Nagy Gergő és Fowlie mellé. Fontos lett volna a jó kezdés, ezt a meccs előtt a játékosok és Fodor Szabolcs vezetőedző is kiemelte, ám ez megint nem sikerült. Alig telt el két perc, amikor Anton Vasziljev a jobbszélről középre kanyarodott, kizárta emberét és szép csel után behúzta a pakkot a kiszúró Arany korcsolyája mellett. A tempóval nem volt gond, azzal már inkább, hogy eztán is az ukránok maradtak veszélyesebbek, különösen kontrából és fórban, Aranynak többször is ziccerben kellett hárítania. A helyzetek mennyisége (a nyitó harmad 4:21-es kapura lövési mutatója sokkoló) és minősége alapján sokkal közelebb volt a 0-2, mint az egyenlítés, az első harmad legjobbja egyértelműen Arany volt. Még úgy is, hogy sem ő, sem a gong nem mentette meg a Fradit: a megúszott nagy helyzetek után a harmad végén egyenlő létszámnál Fowlie nem tudott felszabadítani a hazai kapu előtt, elütött a korong felett, amelyet a szemfüles Korzsileckij talált meg és közelről be is kaparta. A középső harmad plexicsere miatt technikai szünettel kezdődött, ebből a Fradi jött ki jobban. A kényszerű pihenő után Fowlie kék vonalról visszaemelt kellemetlen, pattogós korongja meglepte Kubrickij kapust, a jókor jó helyen ólálkodó Nagy Gergő pont annyira ért bele a kapunak háttal fonákkal, hogy felvágódjon a jobb sarokba ? a ferencvárosi csapatkapitány ezzel már ötödik Kontinentális Kupa-gólját szerezte. Az iram nem hagyott alább, a helyzetek és az emberelőnyök azonban mindkét oldalon kimaradtak, így az ukrán fölény dacára is nyílt maradt a mérkőzés az utolsó harmadra. Az első támadásból Somogyi csengette meg a keresztvasat, majd fórban mellédurrantott, a kihagyott helyzetek pedig a végén megbosszulták magukat. Előbb egy újabb vendégkontra során az érkező Ruban kapta vissza a pakkot üresen középen, be is verte, majd húsz másodperccel a vége előtt még büntetőből is betalált ? ezeknél a momentumoknál már a sokadszorra kiszolgáltatott helyzetben hagyott, csapatát így is sokáig meccsben tartó Arany sem segíthetett.

A fiatal, energikus, rengeteget korcsolyázó és mindenhonnan tüzelő technikás ukrán csapat megérdemelten nyert, az FTC-nek így vasárnap mindenképpen rendes játékidőben kellene legyőznie az Olimp Rigát, hogy egyáltalán el lehessen kezdeni számolgatni.

A Kontinentális Kupa C csoportjának programja:

2021. október 22., péntek, 16:00: FTC-Telekom?Tartu Välk 494 8-1
2021. október 22., péntek, 19:30: Olimp Riga?Szokil Kijev 4-1

2021. október 23., szombat, 16:00: FTC-Telekom?Szokil Kijev 1-4
2021. október 23., szombat, 19:30: Olimp Riga?Tartu Välk 494

2021. október 24., vasárnap, 15.00: Olimp Riga?FTC-Telekom
2021. október 24., vasárnap, 18.30: Szokil Kijev?Tartu Välk 494

ftcsokil

fotó: FTC-Telekom

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum