DEAC–Titánok 6-2

   

A két kulcsemberüket újra a soraikban tudó debreceniek a harmadik harmadban döntötték el a székesfehérvári fiatalok elleni mérkőzést.

A DEAC kapujában a szezon során először a Rigában megsérült Hetényi állt, illetve visszatért Novotny. A Titánoknál újra jégre lépett Jábor, valamint bemutatkozott egy 17 éves orosz csatár, Szkakodub, ellenben nem játszott Németh Kristóf és Parragi. A 3. percben Keceli-Mészáros jól érkezett a debreceni kapu elé egy Hetényi-védés után, amivel előnyhöz juttatta a vendégeket. Két és fél perccel az első harmad vége előtt a DEAC emberelőnyben betuszkolta a korongot Horváth kapujába, amivel egyenlítettek a hazaiak. A második felvonást is a székesfehérvári kezdték jobban, Nagy Ákos és Dolinar közösen kotorták be a korongot a debreceni kapuba. Gyorsan jött a hazai válasz, alig több mint 3 perc múlva Spirko egalizált fonákkal. A harmadik húsz perc elején a debreceni Kulesov volt aligis emberhátrányban és megfordította a meccset. Nem sokkal később újra Kulesov villant, ezúttal nagy kapásgólt vert. Az 52. percben a büntetőpadról visszatérő Berta egy erős kapáslövéssel 5-2-re módosította az állást. A végjátékban Hári egy emberelőnyös góllal beállította a végeredményt.

A DEAC 6-2-re nyert, vasárnap az UNI Győr ETO HC-t fogadja, míg a Titánok ugyanezen a napon Miskolcon lépnek jégre.

debtit-IMG_0747

fotó: DEAC

Tanulnunk kell az első két harmadból

   

Vezetőedzői értékelések a DEAC-Titánok találkozóról.

David Musial vezetőedző, DEAC: „Tanulnunk kell ebből az első két harmadból. A következő mérkőzésen már az első perctől koncentrálnunk és dolgoznunk kell. A harmadik harmadban elkezdtünk játszani, korcsolyázni és sokkal jobban ment a játék, elkezdtünk gólokat lőni, megszereztük a 3 pontot és ez a lényeg.”

Anatoli Bogdanov vezetőedző, Titánok: „Nagyon szép első két gólt sikerült lőnünk. Az első két harmad sikeres volt számunkra. Fiatal csapat vagyunk, tanulunk minden apró hibánkból. A harmadik harmadban megbosszulta magát a sok kiállításunk és a kulcsjátékosainknak nagyon sokat kellett játszaniuk. A harmadik harmadban így is akadt pár helyzetünk, amivel vissza tudtunk volna jönni a meccsbe. De hát ez van, tanulunk tovább, ezt a folyamatot nem tudjuk siettetni.”

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 350 néző. Játékvezetők: Kincses, Kincses, Sipos, Szeszák.
Hetényi: 89,5% (Gönczi)
K
Horváth: 89,5% (Belomojev)
Kloz, Vokla, Dalecky, Novotny, Turcotte
1
Farkas, Reiter, Dézsi, Lundin, Keceli-Mészáros
Gőz, Klimek, Hári, Kulesov, Spirko
2
Dolinar, Molnár G., Nagy, Ambrus Cs., Fekete
Sándor F., Berta, Molnár D., Mazzag, Sági
3
Kóger, Tkacsenko, Csiszer, Jábor, Szkakodub
Bogesic, Kozma, Almási
4
Kucsma, Nochta, Mayer, Győrffy, Szabó Cs.
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Bogdanov Anatoli, Arany Máté Dániel
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:48 FHA Keceli-Mészáros Dézsi Lundin
1-1 17:34 DEB PP Novotny Kloz
1-2 21:58 FHA Dolinar Nagy Ambrus Cs.
2-2 25:04 DEB Turcotte Spirko Dalecky
3-2 41:51 DEB SH Kulesov Spirko Kloz
4-2 44:38 DEB Kulesov Spirko Hári
5-2 51:30 DEB Berta Molnár D. Mazzag
6-2 57:44 DEB PP Hári Spirko Klimek
57 Kapura lövések száma 19
8 Kiállításpercek 16

Berta Ákos védhetetlenül bombázott a vas alá

 

Több nagy gólt is lehetett látni a DEAC és a Titánok meccsén.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum