Gyergyói HK–DVTK Jegesmedvék 2-1

   

A gyergyószentmiklósiak sorozatban hetedik Erste Liga-meccsükön nyertek, amivel megerősítették vezető helyüket a tabellán.

A GYHK és a DVTK Jegesmedvék is ugyanazokkal a sorokkal játszottak, mint péntek este. Az első harmad közepén emberelőnybe kerültek a miskolciak, ami ugyanúgy kimaradt, mint az első gyergyói fór. A vendégek kiegészülése után 7 másodperccel Orban vezetéshez juttatta a hazaiakat. A következő fórral élt a ligaelső, Vincze Péter talált be közelről. A második játékrész elején a miskolci szépítő gól hasonlóan született, mint az első gyergyói: egy kimaradt előnyt követően Elgestal lőtt fonákkal a még nem rendeződött csapat kapujába. A középső felvonás folytatásában mindkét csapat kihagyott 2-2 öt a négy elleni lehetőséget. A harmadik húsz percben a Jegesmedvék hajtottak az egyenlítésért, a végjátékban emberelőnybe kerültek, ám Wehrs szabálytalanságával véget ért a fór.

A Gyergyói HK 2-1-re behúzta a meccset, továbbra is vezeti a tabellát. A felek október 28-án fordított pályaválasztás mellett újra találkoznak, addig a miskolciak az UNI Győr ETO HC-vel és a Titánokkal is meccselnek.

gyemis-DSC_3645

fotó: Gyergyói HK

A játékunk még mindig nincsen készen

   

A két vezetőedző mellett Vincze Péter, Silló Arnold és Szirányi Bence értékelte a Gyergyó-DVTK meccset.

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 970 néző. Játékvezetők: Csata, Csata, Bandi, Magyar.
Rinne: 97,6% (Ruczuj)
K
Kiss B.: 95,7% (Praták)
Haaranen, Kozma, Bodo, Orban, Császár
1
Hyvarinen, Wehrs, Walker, Galajda, Elgestal
Fejes, Saari, Sárpátki, Vincze P., Szigeti
2
Szirányi, Doetzel, Ritó, Miskolczi, Szabad
Györfy, Ferencz Csibi, Vincze G., Silló, Bíró
3
Vojtkó, Farkas O., Mattyasovszky, Lövei, Galanisz
Péter, Todor, Lázár, Benedek, Sándor-Székely
4
Hadobás, Mihalik, Pecsét, Farkas M.
Szilassy Zoltán, Góga Attila
E
Tokaji Viktor, Sainio Jarmo
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 14:56 GYE Orban Császár Bodo
2-0 18:12 GYE PP Vincze P. Orban Bodo
2-1 23:23 MIS Elgestal Vojtkó Galanisz
46 Kapura lövések száma 41
16 Kiállításpercek 12

Orban pontosan lőtt éles szögből

 

A Gyergyói HK–DVTK Jegesmedvék találkozó 3 gólja videón.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 30., kedd
MK 18:00 MISMAC 1-2VÉGE
MK 18:30 FTCUTE TÖRÖLVE
december 2., csütörtök
EL 17:00 TITGYE 2-5VÉGE
EL 18:00 UTESCC 3-2VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 5-1VÉGE
december 3., péntek
EL 17:00 MACBRA 5-1VÉGE
EL 18:30 DEBTIT 7-0VÉGE
EL 19:00 ETOSCC 3-6VÉGE
ICEHL 19:15 AVSZNO 5-1VÉGE
    • DIGI SPORT 2
december 4., szombat
EL 14:15 DABMAC 
EL 17:00 MISGYE 
EL 18:30 UTEFTC 
december 5., vasárnap
EL 14:15 ETOBRA 
ICEHL 17:30 LNZAVS 
EL 18:00 DABSCC 
december 6., hétfő
KHL 17:30 DMOCSZ 
    • SPORT 2
EL 18:00 DEBGYE 
EL 18:00 UTEBRA 
EL 18:30 FTCSCC 
december 7., kedd
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum