Jön az Erste Liga első zalaegerszegi mérkőzése

 

A Titánok a zalai megyeszékhelyen játsszák az Erste Liga Matiné-mérkőzésüket, ahol a győrieket fogadják.

Szombaton Zalaegerszegre látogat az Erste Liga. Az első matinét múlt hét vasárnap rendezték Újpesten, a második helyszín pedig egy olyan város lesz, ahol nincs első osztályú felnőtt jégkorong. Zalaegerszegnek jelenleg OB III-as csapata van ? korábban szerepeltek az OB II-ben is ?, a legmagasabb utánpótlás-együttesük pedig az U16-os, amely a B2-es csoportban játszik. A mérkőzés pályaválasztói azok a Titánok lesznek, akik csütörtökön megszerezték első győzelmüket a szezonban az UTE szétlövéses legyűrésével. A székesfehérvári farmcsapatnak érett már a pontszerzése, két héttel ezelőtt is csak egy végjátékban kapott góllal maradt alul a MAC HKB-val szemben, valamint a DAB elleni megyei rangadón is csak egyetlen találattal kapott ki. Az egerszegi mérkőzés különleges lesz Makszim Vesutkin számára: a Titánok légiósa ? aki 7 mérkőzést követően 3+3 ponttal vezeti a házi pontlistát ? az előző szezonban még Ladányi Balázs játékosa volt, így ő a korábbi csapattársai ellen szerepel majd. Az orosz légiós előző együttese 8 mérkőzést követően 3 győzelemmel és 5 vereséggel a tabella 7. helyén áll, lemaradása 11 pont a 6. helyezett MAC HKB Újbudához képest, tehát a győrieknek nyerniük kell ahhoz, hogy tartsák a lépést az előttük állókkal az automatikus negyeddöntőt érő 1-6. pozícióért folyó harcban.

A két csapat jól ismerheti egymást. A felkészülési időszakban augusztus 18-án a győriek 3-2-re győztek Székesfehérváron, aztán szeptember 10-én Ajkán játszottak bemutatómeccset, ott 4-0-ra nyertek a zöld-fehérek. Tétmeccseket is vívtak már idén, lejátszották a két győri találkozót: szeptemberben 26-án 2-1-re, október 8-án 6-3-ra nyertek a hazaiak. A zalaegerszegi mérkőzés 14:15-kor kezdődik, a kísérőprogramok másfél órával korábban indulnak. A találkozót az M4 Sport+ élőben közvetíti.

etotit-210926

fotó: UNI Győr ETO HC

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum