Bolzano?Hydro Fehérvár AV19 4-3

   

A Volán hatperces középső harmadbeli rövidzárlata a meccsbe került: így Terbócs István duplája sem bizonyult elegendőnek a pontszerzéshez.

A székesfehérváriaknál a pénteki, innbsrucki hiányzók értelemszerűen nem voltak ott a jégen egy nappal később, Bolzanóban sem, vagyis Tirronen, Bartalis és Stipsicz nélkül korcsolyázott a jégre a magyar csapat. Az ICEHL-ezüstérmes dél-tiroliak nem a legjobb passzban fogadták a mieinket: nem gyakran fordul elő velük, hogy négymeccses vereségsorozatot ?építenek?, de a hétközi, Salzburg elleni BL-fiaskót is beleszámolva most ez volt a helyzet. Nem kezdett rosszul a Fehérvár, mezőnyben egyenrangú partnere volt az olaszoknak, az első harmad le is pergett igazságos nulla nullával. Ám a középső játékrész fordulópontot jelentett: egy rémálomszerű hatperces periódus jóformán eldöntötte a mérkőzést. Előbb a 24. perc végén a magyar kapu mögött takarítani igyekvő Colin Jacobs korcsolyájáról pattant szerencsétlenül a pakk, éppen középre csorgott, a jókor jó helyen járó Gazley könyörtelenül be is verte. Mindössze fél perccel később, gyakorlatilag a következő hazai támadás során a középen a védők között kibújó Micelit találta meg a korong, az olasz válogatott csatárt szabálytalanul sem tudta megállítani Nilsson, Miceli végül estében, Kornakkerrel együtt juttatta a kapuba a játékszert. A gyors duplától vérszemet kapott a Bolzano: egy ziccert ugyan még megúszott a Volán, majd hajszál híján egy emberhátrányt is, ám amikor Szabó Bence kiállításából már csak öt másodperc volt hátra, egy Kornakkeren elhaló lövés után Bernard találta meg a pakkot, s csak beerőszakolta valahogy a kapuba. A játékvezetők elsőre nem adták meg a találatot, videózást követően viszont igen, így a második félórára nem várt háromgólos fórral fordulhattak rá a vendéglátók. Huszonöt másodperccel a második szünet előtt az idénybeli ötödik gólját és nyolcadik pontját megszerző Terbócs István hozott vissza valamennyit a magyar reményekből. Erőszakosságának előbb egy megszerzett korong lett a jutalma a bolzanói harmadban, majd némi korongjáratást követően ő is tett pontot a támadás végére, miután egy kipattanót egyből ráhúzott. A záró harmadban derült ki igazán, mennyire kár volt azért hatperces rövidzárlatért a második játékrészben. A 44. percben ugyan Miceli Terbócsot lemásolva értékesített egy elé kerülő pakkot, ám az utolsó tíz percet nagyon megnyomta a Volán, és ennek meg is lett az eredménye. Nilsson és a bombaformában jégkorongozó Terbócs két perc alatt mínusz egyre lopta vissza a csapatot, egyenlíteni azonban a jelentős erőfeszítések ellenére sem sikerült ? Doug Mason együttese így szoros összecsapáson, de végül otthon tartotta a három pontot, megszakítva ezzel rossz sorozatát.

A Hydro Fehérvár AV19 játékosaira most egy ritka, majd? egyhetes pihenő vár, legközelebb jövő pénteken fogadják a tabella hátsó fertályában szerénykedő Linzet.

hcbavs

Fotó: HCB/Vanna Antonello

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum