Brassó–DEAC 4-2

   

A romániai bajnok visszavágott a Magyar Kupa-győztes csapatnak a Debrecenben elszenvedett vereségért.

A Brassóban nem játszott Boriszenko, a DEAC pedig ugyanazokkal a sorokkal lépett jégre, mint egy nappal korábban. A hazaiak a 6. percben betaláltak Hunt révén a szezonbeli első mérkőzésén védő Gönczinek, aztán a második harmad elején Turcotte egyenlített. Mindösszesen 46 másodpercig állt újra döntetlenre a meccs, Kovács Mátyás újra előnyhöz juttatta a brassóiakat, majd 24 másodpercre rá Machala 3-1-re módosította az állást. A meccs hajrájában történt egy gólváltás: Gliga a hazaiaktól, Kloz a vendégektől volt eredményes. A meccsen megdolgoztatták a kapusokat, Polc 50, Gönczi 41 lövéssel találkozott.

A Brassó 4-2-re nyert, vasárnap a szintén 22 pontos FTC-Telekomot fogadja. A DEAC a Sportklub otthonában zárja erdélyi túráját.

bradeb_IMG_7654

fotó: Corona Brassó

Még néhány dolgon javítani kell, de a jó úton járunk

   

Edzői értékelések a Brassó-DEAC találkozóról.

Dave MacQueen vezetőedző, Brassó: „Jó meccs volt, örülök az eredménynek, mert ahogy már mondtam, minden pont fontos. Még néhány dolgon javítani kell, de a jó úton járunk. Szombaton kis pihenőt kapnak a játékosok, aztán készülünk a következő meccsre.”

David Musial vezetőedző, DEAC: „Mindig ugyanaz a helyzet, szerzünk gólt, de nem eleget. Vannak helyzeteink, megyünk előre, de a fontos pillanatban az ellenfél lő gólt. Minden meccsen ez történik, és ezen változtatnunk kell.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 0 néző. Játékvezetők: Mihai, Mihai, Gherghies.
Polc: 96,0% (Tőke)
K
Gönczi: 90,2% (Antek)
Raszulov, Bors, Hunt, Huard, Trotter
1
Gőz, Klimek, Hári, Kulesov, Spirko
Gajdó T., Williams, Valchar, Machala, Gliga
2
Kloz, Vokla, Dalecky, Kozma, Turcotte
Haraga, Ráduly, Kovács, Molnár Zs., Zagidullin
3
Sándor F., Berta, Molnár D., Mazzag, Sági
Gajdó B., Szőcs, Vasile A., Vasile N. R.
4
Bogesic, Almási
MacQueen Dave, Strenk Hunor
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:17 BRA Hunt Raszulov
1-1 23:52 DEB Turcotte Dalecky
2-1 33:38 BRA Kovács Raszulov Molnár Zs.
3-1 34:02 BRA Machala Valchar Gliga
4-1 53:41 BRA Gliga Machala Valchar
4-2 55:32 DEB Kloz Mazzag
41 Kapura lövések száma 50
4 Kiállításpercek 10

Kapásból szerzett csilingelős gólt Gliga

 

A Brassó és a DEAC meccsének összefoglalója.

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum