UTE–DVTK Jegesmedvék 2-1

   

Az újpestiek izgalmas mérkőzésen, egy büntetővel gyűrték le a miskolciakat.

Az UTE kerete sok helyen változott az előző mérkőzéshez képest: ezúttal Kovács Alex, Benk és Csergő is jégre lépett, ellenben nem játszott Kiss Dániel, valamint hiányzott a legutóbbi mérkőzés negyedik csatársora, a Zsigmond, Molnár, Lászlóffy trió. A DVTK Jegesmedvéknél ezúttal az újpestieknél is megfordult kapus, Duschek kapott lehetőséget, valamint bemutatkozott a nemrég igazolt svéd csatár, Elgestal. A pörgős első harmad a kapusokról szólt, Rajna 9-szer, Duschek 21-szer védett. Az UTE a 25. percben megszerezte a vezetést, miután Kiss Patrik közelről bekotorta a saját kipattanóját. Egy percen belül egyenlítettek a vendégek, Hadobás lőtt pontosan. A harmadik felvonás elején egy miskolci bottal akasztást követően büntetőhöz jutottak a lila-fehérek, Coatta állt a korong mögé, sikerrel zárta a rávezetést, így újra a hazaiaknál volt az előny. A végjátékban Duschek lekorcsolyázott, a miskolciak 6 az 5 ellen próbálták kiharcolni a hosszabbítást, eredménytelenül.

Az UTE 2-1-re nyert, vasárnap a DEAC-ot fogadja. A DVTK Jegesmedvék két nap múlva is a fővárosban lépnek jégre, az FTC-Telekom vendégei lesznek.

utemis_MI_0590

fotó: Jani Martin/UTE

Ez abszolút ki-ki mérkőzés volt

   

Mestermérleg az UTE–DVTK Jegesmedvék mérkőzést követően:

Virág Csaba vezetőedző, UTE: “Tetszik a hazai jég, de látni kell, hogy ezek a sikerek nem jönnek maguktól. Ez abszolút ki-ki mérkőzés volt, az első harmad inkább a miénk volt, a második inkább a Miskolcé, a harmadikban a büntető után kicsit több teret hagytunk a DVTK-nak, mint amennyit szerettünk volna. Nyomott az ellenfél, de rengeteg energiát mozgósítottunk, hogy őrizzük a kapunkat. Fegyelmezetten és okosan játszottunk, ez mindenképpen tetszett. Nyilván nem könnyű négy hátvéddel végigjátszani szinte az egész mérkőzést, de le a kalappal a fiúk előtt, nagyon odatették magukat.”

Tokaji Viktor vezetőedző, DVTK: “Tudtuk, hogy az Újpest van olyan rutinos csapat, és rendelkezik olyan játékosállománnyal, hogy a kiélezett helyzeteket a maga javára fordítsa, és ez be is következett. Ettől függetlenül mi is végig jól játszottunk, partiban voltunk, de nem igazán találtuk a módját, hogy miként törjük fel az Újpest védekezését, és hogyan járjunk túl Rajna Miklós eszén, csak egy ízben sikerült. Meg kell találnunk annak az útját, hogy hatékonyabbak legyünk támadásban, ezen fogunk dolgozni.”

Erste Liga, Megyeri út, 482 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Kocsány, Mizsák.
Rajna: 97,5% (Márkus)
K
Duschek: 95,1% (Kiss B.)
Balázsi, Stadel, Coatta, Kovács A., Kiss Patrik
1
Doetzel, Hadobás, Walker, Galanisz, Elgestal
Jago, Kiss Phil, Németh, Suter, Benk
2
Hyvarinen, Szirányi, Ritó, Miskolczi, Szabad
Varga, Nejezchleb, Nemes, Kovács S., Balogh
3
Kiss R., Farkas O., Pecsét, Vojtkó, Galajda
Csergő, Simon
4
Mihalik, Mattyasovszky, Lövei, Farkas M.
Virág Csaba, Baróti Zsolt
E
Tokaji Viktor, Sainio Jarmo
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 24:01 UTE Kiss Patrik Stadel Kovács A.
1-1 24:48 MIS Hadobás Szabad Doetzel
2-1 43:40 UTE PS Coatta
42 Kapura lövések száma 40
6 Kiállításpercek 4

Coatta pontos büntetője győzelmet ért

 

Az UTE–DVTK Jegesmedvék mérkőzés összefoglalója 2 és fél percben.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum