MAC HKB Újbuda–Dunaújvárosi Acélbikák 6-1

   

Az újbudaiak magabiztosan győztek a 2+1 pontos Tóth Gergely vezetésével a DAB ellen.

A hazaiak Tóth Richárdot nem nevezték, ellenben Ádám Zsolt és Tóth Péter lehetőséget kapott. A dunaújvárosiak kapujában debütált Krajcovic, visszatért Török és Bubnov, ellenben nem játszott Somogyi Nátán. A MAC HKB korán kettős emberelőnybe került, ki is használta Garát pontos lövésével. A megmaradt szimpla fórt Tóth Gergely váltotta gólra egy okos keresztpassz után. Az újbudaiak a harmadik előnyükkel is éltek Gooch révén. A második harmad végén Schlekmann is betalált, míg a záró felvonásban Tóth Gergely meglőtte a második gólját, valamint Dansereau is eredményes volt. Farkas Roland közel járt a shutouthoz, ám 4 perccel a vége előtt Pinczés Olivér kettős emberelőnyben elrontotta a hibátlan kapusteljesítményt.

A MAC HKB 6-1-re győzött, vasárnap Győrben lép jégre, miközben a DAB a szintén pont nélkül álló Titánok ellen játszik idei első sikeréért.

macdab-gooch-krajcovic-ml_211008_14

fotó: Mudra László/MAC HKB Újbuda

Az előnyös játékokra tudunk építeni

   

Mestermérleg a MAC HKB Újbuda–Dunaújvárosi Acélbikák találkozó után.

Marton Tibor másodedző, MAC HKB: „Az emberelőny-kihasználás volt a siker egyik kulcsa, a szezon elején jól mentek az előnyök, utána nagyon visszaestek, itt most az elején ez jól működött. Sokat foglalkoztunk vele a héten, és nehéz szituációkban ez az, ami túl tud minket lendíteni. Azután lendületben tudtunk maradni, bár voltak dolgok a második és harmadik harmadban, amelyeken kell dolgoznunk. A kapusunk is kiváló teljesítményt nyújtott. Az előnyös játékokra tudunk építeni, a kék vonalak környéki korongmenedzselésen javítanunk kell.”

Leo Gudas vezetőedző, DAB: „Emberelőnyös helyzeteket adtunk az ellenfélnek, ezekből három gólt kaptunk az elején, utána nehéz volt visszajönni a meccsbe, de a srácok jók voltak a második harmadban, ez volt most a lehető legtöbb. Szereztünk egy emberelőnyös gólt, ami jó. A játék minden elemén dolgozunk, jobbak lehetünk, de folytatni kell a munkát. Fiatal csapatunk van, csak akkor fejlődhetünk, ha dolgozunk.”

Erste Liga, Tüskecsarnok, 750 néző. Játékvezetők: Gangel, Gangel, Vincze, Szabó.
Farkas: 96,8% (Bálizs)
K
Krajcovic: 88,2% (Kovács)
Macaulay, Tóth G., Gooch, Stevens, Dansereau
1
Pozsár, Erdély, Szűcs, Szappanos, Dudkin
Garát, Pozsgai, Djumic, Molnár, Izacky
2
Benke, Bobcek, Török, Németh Á., Németh P.
Csollák, Varga, Schlekmann, Kreisz, Kozma
3
Szécsi, Bubnov, Pinczés O., Lőczi, Horváth
Tóth P. N., Ritter, Ádám, Pápa
4
Druja, Kabatajev, Tamás, Marosi, Gebei
Kangyal Balázs, Marton Tibor
E
Gudas Leo, Lichanec Peter
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:15 BJA PP2 Garát Izacky Schlekmann
2-0 05:05 BJA PP Tóth G. Dansereau Macaulay
3-0 10:54 BJA PP Gooch Macaulay Tóth G.
4-0 38:15 BJA Schlekmann Izacky Garát
5-0 43:05 BJA Tóth G. Macaulay Ádám
6-0 52:20 BJA PP Dansereau Tóth G. Stevens
6-1 55:58 DAB PP2 Pinczés O. Szécsi Bobcek
51 Kapura lövések száma 31
10 Kiállításpercek 12

Gooch emberelőnyben robogott keresztül a DAB-on

 

A MAC HKB Újbuda–Dunaújvárosi Acélbikák meccs videó-összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum