Minden Titánok-meccs ingyenes lesz 2021/22-ben

   

A fehérvári szurkolók számára igencsak kedvező hírt közleményben osztotta meg blogunkkal is a klub.

A részletek:

“A csapat vezetése minél több szurkolót remél a fiatalok bíztatására.

A Titánok kedden játszották első hazai mérkőzésüket, mondhatni nagy érdeklődéssel. A találkozóra közel 300 néző volt kíváncsi a helyszínen.

Az ifj. Ocskay Gábor Nemzeti Jégkorong Akadémia égisze alá tartozó Titánok projekt fontos az akadémia és a magyar jégkorong számára is, hiszen az idei szezonban a keret 75%-a U21 vagy az alatti korosztályokból épül fel, akiknek szükségük van a versenyhelyzet megismerésére. Ezzel együtt jár a szurkolók előtti játék, ezzel is érzékelve a nyomást és megtapasztalva a hoki hangulatát.

A Nemzeti Akadémia vezetése éppen ezért úgy döntött, hogy a Titánok idei összes Erste Liga-mérkőzésére díjmentesen engedi be a szurkolókat. A döntés hátteréről az akadémia szakmai vezetője, Kovács Csaba beszélt:

?Szeretnénk új szurkolókat idecsalogatni a fehérvári jégpályára, bízva abban, hogy a Titánokhoz is minél többet visszajárnak majd. Reméljük, hogy így segít majd a fiataljainknak, akik megtanulhatják a szurkolók előtti játék nyomását. Az utánpótlás hokihoz képest ez egy nagy különbség és ez is a tanulási folyamat része. Ezért az egész szezonban várjuk a szurkolókat ingyenesen!?

A belépés egyetlen feltétele az érvényes védettségi igazolvány, vagy applikáció, illetve szintén érvényes fényképes igazolvány.”

tit

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum