DEAC–SC Csíkszereda 4-6

   

A székelyek nagy csatában nyerni tudtak Debrecenben, így 3 ponttal indították magyarországi túrájukat.

A debrecenieknél ezúttal is Antek Tamás kezdett a kapuban, míg a vendégeknél első soros bekként szerepelt a korábbi fehérvári center, Reisz Áron. A mérkőzést nyílt támadójáték jellemezte, az első két harmad egyaránt 2-2-re végződött. A gólok sorát Gőz Balázs nyitotta meg, erre Polák és Péter Balázs válaszolt, majd Turcotte egyenlített. A második felvonásban Kulesov révén ismét vezetett a DEAC, ami után megint két csíki találat következett Kuljas és Szkacskov jóvoltából, az egalizálást pedig Spirko vállalta emberhátrányban, 4-4-nél mehettek a második pihenőjükre a felek. Az utolsó menetben aztán már csak a csíkiak tudtak gólokat szerezni, előbb Sofron, majd Stach talált be, 4-6, a DEAC-on a kapuslehozatal sem segített. Apró érdekesség: az egykori NHL-sztár Szergej Kosztyicin az 5. meccsén megszerezte a 2. asszisztját, gólig azonban még mindig nem jutott. Ez azonban voltaképpen mellékes, ami fontosabb, az az, hogy a Sportklub az UTE-val karöltve élre állt az Erste Liga-tabellán.

debscc

fotó: Derencsényi István/DEAC

Az első negyven perc attitűdjével veszítettünk volna

   

Mestermérleg a DEAC–SC Csíkszereda mérkőzést követően.

David Musial vezetőedző, DEAC: “Szoros meccset sikerült játszanunk egy nagyon jó csapat ellen. Az utolsó húsz perc döntött, azon belül is az, hogy mi mennyi hibát vétettünk, és az ellenfelünk mennyit. Mi kétszer hibáztunk, amiből kétgólos hátrányba kerültünk, ezután próbáltuk nyomás alá helyezni őket, de betalálni már nem sikerült.”

Magnus Sundquist vezetőedző, SC Csíkszereda: “A kulcs az volt, hogy sokkal türelmesebbek voltunk a harmadik harmadban. Az első két harmadban nem teljesítettünk olyan jól, az ellenfél nagyon jól harcolt, szerintem mi kicsit túlgondoltuk a helyzeteket, és ez visszaütött a másik oldalon. Az első negyven perccel nem vagyok elégedett, de az utolsó harmad előtt megbeszéltük, hogy meg kell nyugodnunk, tisztelnünk kell az ellenfelet, és nem szabad helyzeteket hagyni neki, ami nagyon jól sikerült, kontrolláltuk a mérkőzés végét. Ezzel a hozzáállással nyertünk, az első negyven perc attitűdjével veszítettünk volna.”

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 250 néző. Játékvezetők: Németh, Németh, Muzsik, Sipos.
Antek: 85,7% (Gönczi)
K
Adorján: 88,2% (Szamankov)
Kloz, Vokla, Dalecky, Turcotte, Novotny
1
Reisz, Salló, Sofron, Polák, Rokaly Sz.
Gőz, Klimek, Spirko, Kulesov, Hári
2
Kuljas, Farkas, Szkacskov, Becze, Stach
Sándor F., Bogesic, Molnár, Mazzag, Sági
3
Láday, Gecse, Bíró, Péter B., Kosztyicin
Kozma, Berta
4
Péter A., Rokaly N., Casaneanu, Fodor
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Sundquist Magnus, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:21 DEB Gőz Hári Spirko
1-1 08:54 SCC Polák Láday Rokaly Sz.
1-2 14:58 SCC PP Péter B. Rokaly Sz. Polák
2-2 17:41 DEB Turcotte Vokla Dalecky
3-2 20:58 DEB Kulesov Sági
3-3 28:58 SCC PP Szkacskov Sofron Kosztyicin
3-4 29:54 SCC Szkacskov Láday Farkas
4-4 37:32 DEB SH Spirko Kulesov Klimek
4-5 47:01 SCC Sofron Polák
4-6 53:40 SCC Stach Kuljas Becze
34 Kapura lövések száma 42
8 Kiállításpercek 4

Kipattanókból született a gólok zöme

 

A DEAC–Csíkszeredai Sportklub mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum