FTC-Telekom–Dunaújvárosi Acélbikák 6-0

   

A formába lendült zöld-fehérek nagyon simán verték az Erste Liga sereghajtóját.

Az FTC-nél idén először kezdett a kapuban Nagy Kristóf, az eltiltott Kóger helyére a fiatal Komáromy Botond került fel a második sorba, Seregély Máté pedig első tétmeccsére készülhetett a szezonban. A vendégek keretében felbukkant az ismét reaktivált 41 éves Lencsés Tamás, illetve az utánpótláscsapat 18 éves kazah csatára, Jegor Kabatajev. A mérkőzésen gyorsan érvényesítette a papírformát az FTC, a 3. percben Nagy Gergő átadását Fowlie ütötte be. A második harmad elején kétszer is emberelőnybe került a Dunaújváros, ám a speciális lehetőségek rosszul sültek el, előbb Pavuk lőtt emberhátrányos gólt közelről, majd a kiegészülést követően Kulmala alakította 3-0-ra az állást. DAB-kiállítások következtek, csak Kovács Dávid remek védesei miatt nem változott az állás ekkor. A fiatal hálóőr hiába mutatott be bravúrokat, a 39. percben McFadden, a 45.-ben Tóth Gergő – megint csak emberhátrányos – lövése átcsúszott rajta. A harmad derekán mattig játszotta fórját a hazai együttes, Kulmala duplázott. A Dunaújváros hajtott a szépítésért, ez nem jött össze, Nagy Kristóf shutouttal zárt.

Az FTC-Telekom 6-0-ra győzött, felzárkózott a listavezető MAC HKB mellé, legközelebb a Győrt látja vendégül, míg a Dunaújváros a Brassót fogadja.

ftcdab

fotó: FTC-Telekom

Végig megmaradt a koncentrációnk

 

Így látták a vezetőedzők az FTC-Telekom–Dunaújvárosi Acélbikák mérkőzést.

Fodor Szabolcs, FTC-Telekom: „A Dunaújváros fiatal csapat, végig nagyot küzdöttek. Talán nem bírták hatvan percig azt a játékot hozni, amit az elején bemutattak, de remekül beleálltak a meccsbe, tekertek minden korongért, megtették, amit meg kellett tenniük. Nem volt könnyű ellenük sem játszani, ahogy ahhoz hozzászokhattunk már, hogy ebben a ligában senki ellen sincs egyszerű mérkőzés. Azért lett ekkora a különbség, mert sikerült őket végül felőrölnünk, aminek nagyon örülök, ahogy annak is, hogy sikerült kapott gól nélkül lehozni a találkozót, hibátlan volt az emberhátrányos védekezés, és lőttünk előnyös gólt is. Azt is külön kiemelném, hogy többgólos vezetés birtokában is végig megmaradt a koncentrációnk, három-négy lőtt gól után is oda tudtunk figyelni, ami nagyon fontos.”

Leo Gudas, Dunaújvárosi Acélbikák: „Elvesztettük azt a játékunkat, amit játszani akartunk, ez jól látszott a mérkőzés első harmada után. Nem játszottuk meg jól az emberelőnyöket, és a hátrányos védekezésünk sem volt elég éles. Ezt pedig egy olyan csapat, mint a Ferencváros, kegyetlenül megbünteti. Így nem maradt esélyünk arra, hogy pontot szerezzünk. De dolgozunk tovább, biztos vagyok benne, hogy nem az az igazi arcunk, amit az utolsó két harmadban látni lehetett tőlünk.”

Erste Liga, Tüskecsarnok, 389 néző. Játékvezetők: Kincses, Kincses, Hernády, Szabó.
Nagy K.: 100% (Arany)
K
Kovács: 89,1% (Pinczés B.)
Karmeniemi, McFadden, Nagy G., Fowlie, Kulmala
1
Pozsár, Erdély, Horváth, Szappanos, Dudkin
Bohunicky, Bán, Komáromy, Tamminen, Somogyi B.
2
Benke, Bobcek, Szűcs, Török, Németh P.
Hegyi, Boros, Pavuk, Tóth A., Tóth G.
3
Szécsi, Lencsés, Pinczés O., Lőczi, Németh Á.
Seregély, Sarcia, Farkas, Roczanov, Galántai
4
Druja, Kabatajev, Tamás, Marosi, Gebei
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Gudas Leo, Lichanec Peter
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:58 FTC Fowlie Kulmala Nagy G.
2-0 21:08 FTC SH Pavuk Roczanov McFadden
3-0 25:41 FTC Kulmala Nagy G. Fowlie
4-0 38:00 FTC McFadden Karmeniemi
5-0 44:40 FTC SH Tóth G.
6-0 51:12 FTC PP Kulmala Tamminen Karmeniemi
55 Kapura lövések száma 26
12 Kiállításpercek 12

Többször is alig csorgott át a korong a vonalon

 

Az FTC-Telekom–DAB mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum