

Első sikeréért utazhat Fehérvárra a DEAC
Az Erste Liga-tabella két 0 pontos csapatának a keddi játéknapon sem lesz egyszerű dolga.
Különösen igaz ez a Dunaújvárosi Acélbikákra, akik a kiváló formába lendült FTC-Telekomhoz látogatnak a Tüskecsarnokba. A magyar bajnok döcögősen kezdte a 2021/22-es szezont, csak nehezen sikerült legyűrnie az UNI Győr ETO HC-t, majd sehogyan sem a MAC HKB-t, ám az UTE ellen már bizonyított az együttes. Igaz ugyan, hogy két harmadot követően még döntetlen volt az állás a vasárnapi presztízsrangadón, ám a Fradi hatalmas fölényben játszott, majd az utolsó játékrészben felőrölte ellenfelét. A DAB ehhez képest miként a tavalyi alapszakasz végén, úgy most is sereghajtó, 5-ből 5-ször kikapott rendes játékidőben, 11 lőtt góljával 34 kapott áll szemben, a hátsó alakzatok és a kapusok munkája rengeteg kívánni valót hagy maga után. A jó hír, amibe kapaszkodni lehet, az, hogy a DVTK Jegesmedvékkel már szorosabb csatába bonyolódtak Leo Gudas tanítványai, az 1-3 azt sugallja, hogy rövidesen meglesznek az áhított első pontok, de hogy a jég épp kedden este törne meg, arra nem sokan fogadnának. Akkor sem, ha a zöldektől hiányozni fog az 1 mérkőzésre eltiltott Kóger Dániel.
Az újvárosiakhoz hasonló cipőben járnak a Titánok is, annyi eltéréssel, hogy vereségeik összességében kevésbé voltak súlyosak, így a gólkülönbségük vállalhatóbb. Pontjuk azonban nekik sincs, bár Győrben nagyon közel álltak az első egység megszerzéséhez, hiszen vezettek, majd a végjátékig döntetlenre álltak. Anatoli Bogdanov fiai picivel talán könnyebb helyzetben vannak ma, mivel a gödörben lévő DEAC-ot fogadják. A kupagyőztes ugyan még csak két mérkőzésen van túl, így a megszerzett 1 pont nem tragédia, a MAC HKB-tól hazai jégen bekapott 7-esnek azonban enyhén szólva sem örültek a gárda hívei. Ez akkor is sok, ha többen hiányoztak a keretből, köztük első helyen a kapus Hetényi Zoltán. A háóőr felépülése kulcsfontosságú a debreceniek számára, mivel fiatal helyettesei a jelek szerint még nem állnak készen arra, hogy tartósan pótolni tudják őt. Hiányzójuk egyébként a Titánoknak is lesz, Németh Kristóf 2 meccses eltiltást kapott.
fotó: archív
További cikkek
- Bíró Gergő GYHK-s marad
- A Corona Brasov megegyezett Roberto Gligával
- Szmirnov szerződést hosszabbított a DEAC-cal
- Aku Kestilä továbbra is az FTC-ben játszik
- Radim Valchar még két évig Brassóban marad
- Sointu is elhagyja a Fradit
- Újabb finn hátvéd Dunaújvárosban
- Nincs nagy bajban a Sportklub, megkezdte a nyári edzőtábort
- Kevin Wehrs nem marad Miskolcon