UNI Győr ETO HC–Titánok 2-1

   

A győriek hátrányból felállva tartották otthon a pontokat a hatalmasat küzdő székesfehérvári farmcsapat ellen.

A győrieknél az eltiltott Csiki helyett Mesterházy szerepelt, míg a Titánoknál Kucsma helyén a 17 éves Salamon Zoltán készülhetett pályafutása első felnőtt mérkőzésére. A meccs első felében hiába lőtt többet kapura az ETO, a vezetést a vendégek szerezték meg: egy Tóth-védést követően Kóger közelről vezetéshez juttatta a székesfehérváriakat. Két perccel később egyenlítettek a zöld-fehérek, Szlama cselezte be magát Szeles kapuja elé, a korongot végül Bukor lőtte be. Az 53. percben már vezettek a zöld-fehérek, lecsaptak egy eladott korongra, majd egy Szeles-védés után Szalma találta meg leggyorsabban a pakkot, amiből betalált. A végjátékban Szalmát kiállították, a Titánok időt kértek és lehozták Szelest. A 6 a 4 ellen támadó vendégek nem tudták kiharcolni a hosszabbítást.

Az ETO 2-1-re nyert, pénteken az FTC-Telekomhoz utazik. A Titánok a DEAC-ot fogadják kedden.

etotit-210926

fotó: UNI Győr ETO HC

Tanulni fogunk ebből a mérkőzésből is

   

Mestermérleg az UNI Győr ETO HC–Titánok mérkőzést követően.

Ladányi Balázs vezetőedző, ETO: “Nem játszottunk rossz meccset, viszont a helyzetkihasználásunkban akadt a gépezet. Rengeteget lőttünk kapura, birtokoltuk a korongot, viszont sokszor nem úgy sikerült kihozni a helyzeteket, ahogy szerettük volna. Jók voltak a srácok, de legközelebb jobban is sikerülhet.“

Anatoli Bogdanov vezetőedző, Titánok: “Az első harmad lassan indult, nem volt meg a gyors kezdés. Koncentrálhattunk volna jobban, de építjük a csapatot, és napról napra jobbak leszünk. Tanulni fogunk ebből a mérkőzésből is.”

Erste Liga, Győr, 580 néző. Játékvezetők: Korbuly, Korbuly, Muzsik, Tóth.
Tóth: 93,8% (Sági)
K
Szeles: 95,0% (Horváth)
Bugár, Kmec, Dézsi Bence, Schmál, Turbucz
1
Hudec, Reiter, Lundin, Vesutkin, Ambrus G.
Bukor, Vas, Béres, Czakó, Nagy M.
2
Dolinar, Hercsel, Ambrus Cs., Németh, Fekete
Léránt, Tornyai, Madácsi, Páterka, Szalma
3
Nochta, Molnár, Nagy A., Keceli-Mészáros, Parragi
Kováts, Odnoga, Szlama, Majoross, Mesterházy
4
Salamon, Kóger, Mayer, Csiszer, Szabó Cs.
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
Bogdanov Anatoli, Arany Máté Dániel
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 32:30 FHA Kóger Nagy A.
1-1 34:47 ETO Bukor Szlama
2-1 52:34 ETO Szalma Madácsi Páterka
40 Kapura lövések száma 16
6 Kiállításpercek 2

Ügyesen ugrott el a korong útjából Szlama

 

Az UNI Győr ETO HC–Titánok találkozó góljai.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum